Belföld

Nem a szabályozás okozta a monorerdei balesetet

A magyar vasúti közlekedés szabályozásában nincsenek hézagok, annak szigorú és következetes betartása kizárja a balesetek lehetőségét - írta a vasúttársaság pénteki közleményében. A rendőrség és a vasúttársaság egyelőre nem tudta megmondani, mikor ér véget a négy halálos áldozatot követelő monorierdei baleset vizsgálata.

A MÁV a leghatározottabban visszautasít, és hangulatkeltésként értékel minden olyan állítást, amely megkérdőjelezi a vasúti közlekedésre vonatkozó szigorú utasításrendszert – szögezi le a dokumentum, ami szerint a cég „következetesen felépített szigorú szabályozása” kiáll minden próbát, és megfelelő alapot teremt a hazai vasúti közlekedés maximális biztonságához.

A vasúttársaság a négy halálos áldozatot követelő monorierdei tragédiával összefüggésben a sajtóban megjelent találgatásokra és állításokra reagált. A Pest megyei Monorierdőnél október 6-án egy személyvonat hátulról belerohant egy InterCity szerelvénybe, a balesetben négyen meghaltak, s csaknem harmincan megsérültek.

A MÁV arra is felhívja a figyelmet, hogy a vasúti közlekedésre vonatkozó utasításai szigorú hatósági engedélyeztetés alapján, az illetékes közlekedési hatóság folyamatos ellenőrzése mellett érvényesülnek, és teljes egészében megfelelnek a nemzetközi normáknak.

A vasúti utasítások egymásra épülő rendelkezései pontosan és szigorúan szabályozzák, hogy az egyes beosztásokban szolgálatot teljesítő vasutasoknak, így a mozdonyvezetőknek, adott forgalmi helyzetben milyen előírt feladataik vannak, mit és hogyan tehetnek, ha valamely műszaki berendezés nem működik – írja a cég.

A közlés szerint a MÁV utasításrendszerei a legszélesebb körben szabályozzák azokat az eseteket, amikor egy vonatnak a normálistól eltérően kell közlekednie. Így külön szabályozás vonatkozik azokra a helyzetekre is, amikor a biztosítóberendezés vagy annak bizonyos elemei meghibásodnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik