Belföld

Késelés egy békéscsabai boltban

Több késszúrással megsebesítettek egy bolti eladót Békéscsabán.

A helyi parkettaboltba egy eddig ismeretlen férfi ment be, és azt mondta az eladónak, hogy rendelést szeretne feladni. A boltos valamiért hátat fordított az állítólagos vevőnek, aki ezt követően egy késsel többször hátba döfte. A sérült eladónak még volt annyi lélekjelenléte, hogy – miután a tettes elmenekült a helyszínről – értesítse a mentőket. A megszurkált eladót kórházba szállították, időközben megoperálták, állapotáról egyelőre nincs pontos értesülés.

Ajánlott videó mutasd mind

Budapesten még minimum hat hónapig nem lesz turizmus, és ezt már nem sokan bírják ki

Az újabb határzárral tovább tart a budapesti turizmus mélyrepülése, és a fővárosi vállalkozók nemhogy nem kaptak mentőövet, de ki is vannak zárva az állami pályázatokból. A főváros turizmusáért, fesztiváljaiért és arculatáért felelős Faix Csaba szerint ez igazságtalan, és a kormányzati segítség azért is fontos lenne, mert ha a most csődbe jutó éttermek, bárok, szállodák zárva lesznek, akkor a tavasszal visszatérő turisták azt látják majd, hogy Budapesten már nincs semmi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.