Belföld

Veszélyben a Műegyetem?

Sürgős vizsgálatot követelt kedden Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a főpolgármestertől, amiért a szakértői javaslatok ellenére a metróépítés kivitelezői nem tettek meg mindent a Műegyetem épülete süllyedésének elkerülése érdekében, így veszélybe sodorták a közintézményt. A DBR Metró Projekt Igazgatóság szerint statikailag nincs veszélyben az épület.

Tarlós István, a képviselői irodaházban tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: felháborító az előkészületlenség, ami a 4-es metró építése körül zajlik, sorozatos fiaskóknak lehetünk tanúi; nem elég, hogy az építkezés pénzügyi finanszírozása is kétséges, már ötödik alkalommal állt le az építkezés.

Repednek a csempék, falak

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője azt mondta: a Gellért tér mellett lévő Műegyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának “Ch” épülete eddig 55 millimétert süllyedt, csempék, falak repedtek meg, de mára a tartófalak és oszlopok is megrongálódtak, és amint az épület süllyedése eléri a 65 millimétert, a helyzet kritikussá válhat.

Tarlós István szerint a szakértők időben figyelmezettek arra, hogy egy úgynevezett „betonpaplant” kellett volna a több mint 100 éves épület alá építeni, és ez 800 millió forintba került volna. A megtakarítás miatt most fizikai károkat okoznak, nem beszélve az építkezések leállásából eredő károkról.

Nincs független elemző mérnök

Az ellenzéki politikus szerint a peronszerkezetbe azonnal belső tartóoszlopokat kell építeni, és ez 7-8 hetet is igénybe vehet, ugyanis csak így lehet megmenteni a Műegyetem “Ch” épületét. A frakcióvezető szerint a főváros vezetése sem mentes a felelősség alól, ugyanis az építtető nem alkalmaz független elemző mérnököt, a BKV felügyelőbizottsága pedig úgy látja el az ellenőrzést, hogy abban egyetlen mérnök sincs. A felkért külső szakértő cég véleményét pedig nem veszik figyelembe.

Megjegyezte, a 4-es metró építése során a Keleti és Kelenföldi pályaudvar között 684 épület került veszélybe, ebből hármat kiemelten kezeltek: az egyik a Kálvin téri templom, a másik a Műegyetem “ch” épülete, a harmadik pedig a Corvinus egyetem északnyugati sarka. Hozzáfűzte, az eddigi tapasztalatok alapján számítani lehet arra, hogy a Corvinus egyetemnél is problémák keletkeznek, ha odaér az építkezés.

Tarlós István elmondta azt is, a Budafoki út felől komoly vízbetörések nehezítik a munkát, ami tovább súlyosbíthatja a metróépítés helyzetét.

DBR: nem süllyed tovább

A DBR Metró Projekt Igazgatóság közleményében úgy reagált: a Műegyetem “Ch” épületének süllyedése nem éri el az előzetes állapotfelmérések nyomán megállapított, szakértők által várt határértéket, a süllyedés mértéke folyamatosan csökkent, mára stabilizálódott.

A Műegyetem szakemberei, a mérnökcég, a kivitelező, az épületmozgásokat végző konzorcium képviselői, valamint a bevont független szakértők részvételével kedden egyeztettek, és megállapították, az épület jelenleg nincs statikailag veszélyben, de a DBR gondoskodik a fokozott megfigyelésről, az épület mozgását érzékelő rendszer megerősítéséről.

A DBR arra utasította a kivitelezőt, hogy a Szent Gellért téri állomás tartószerkezeteinek hátralévő munkálatait hozza előre. A nem statikai károk enyhítéséről, a repedések, vakolat- és egyéb hibák kijavításáról szintén megállapodtak – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik