Belföld

A Fidesz is aláírást gyűjt a parlament feloszlatásáért

Több tucat civilszervezet és közéleti személyiség után a Fidesz is úgy döntött, hogy csatlakozik a parlament önfeloszlatását célzó aláírásgyűjtési akcióhoz – írja a Magyar Hírlap.

A lap értesülése szerint a Fidesz csütörtökön jelenti be hivatalosan, hogy csatlakozik a Budakalászi Polgári Körök Szövetsége akciójához. Az eredeti ötletet adó Fricz Tamás politológus szerint a Fidesz támogatása újabb jelentős lökést adhat az akciónak, amelyben már eddig is több tízezer aláírás gyűlt össze. A kezdeményezők üdvözölték az ellenzéki párt támogatását.

A civilek azért kezdtek aláírásgyűjtésbe, mert szerintük csak a parlament önfeloszlatásával és új választások kiírásával lehet kikerülni a jelenlegi morális, politikai és gazdasági válságból. Az állampolgároknak pedig csak az aláírásgyűjtés maradt eszközül, hogy nyomást gyakorolva a parlamentre, kikényszerítsék ezt a döntést.

Fricz Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság kedden kezd tárgyalni arról a népi kezdeményezésről, amelynek ugyanez a célja. Az Országos Választási Bizottság még májusban hitelesítette a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által benyújtott országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét. Ha az AB zöld utat ad, akkor a két akció összeérhet – mondta a politilógus.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.