Belföld

A MÁV már nem vizsgálja a vonatbalesetet

Lezárult a MÁV belső vizsgálata a Monorierdőnél egy hete történt vonatbaleset ügyében, a vizsgálat eredményét azonban csak a rendőrségi eljárás lezárulta után hozzák nyilvánosságra.

Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője közölte: bár lezárult a mindenre kiterjedő belső vizsgálat, annak eredményét egyelőre nem kívánják nyilvánosságra hozni. Mint hozzátette, a vizsgálat során minden érintettet meghallgattak, hogy kiderüljön: történt-e a vasúttársaság részéről mulasztás.

Kelemen József, a monori rendőrkapitányság vezetője az MTI érdeklődésére azt mondta: egyelőre nem tudják, mikorra zárul le a nyomozás. Jelenleg a szakértők véleményére várnak és a baleseti helyszíneléskor gyűjtött információkat állítják össze, ezek után következnek a tanúkihallgatások. A rendőrkapitány az eddigi információk alapján közölte, hogy a balesetben több mint negyvenen sérültek meg.

Az ügyet még a héten átadják a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának – tette hozzá. A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az általuk indított szakértői vizsgálat jelenleg is folyamatban van, részleteket emiatt egyelőre nem tudnak közölni. A szakmai vizsgálatot azért indították, hogy kiderüljön: miért nem állította meg az úgynevezett vonatbefolyásoló berendezés a személyvonatot.

Az egyik vonatkocsit, amelyet a helyszínelés után a ceglédi vasútállomásra toltak, múlt péntekre virradóra ismeretlenek kifosztották. A tolvajok tizennégy, színesfémet tartalmazó fűtéscsövet vittek el, azok összértéke eléri a másfél millió forintot. Beluzsárné Belicza Andrea, a megyei rendőrség sajtóügyeletese hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a nyomozás még tart, részletekről egyelőre nem tud beszámolni.

Monorierdőnél október 6-án, múlt hétfőn egy személyvonat hátulról belerohant egy InterCity szerelvénybe.
A balesetben hárman a helyszínen meghaltak, a mentők huszonhét sérültet vittek kórházba. Az egyik sérült a kórházba szállítás után vesztette életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik