Belföld

Biztosítási csalás álhalottakkal

Életbiztosítási csalássorozatot leplezett le a Nemzeti Nyomozó Iroda; tíz eset kapcsán 16 gyanúsított ellen indult eljárás. Az általuk okozott kár összege 20 millió forint.

Az eljárás egy biztosító feljelentése alapján indult júniusban. Abban az ügyben a férj kötött 2007 májusában húszmilliós életbiztosítást, ez év elején pedig a feleség bejelentette, hogy férje balesetben meghalt, és ezt hamis boncjegyzőkönyvekkel, határozatokkal próbálta igazolni. A rendőrség azonban a nyomozás megindítása után nem sokkal élve megtalálta a férjet.

A biztosító ügyfélkörében összesen hét gyanús halálesetet tártak fel, melyek közül négy esetben a biztosítást a társaság egyik volt üzletkötője kötötte.

Egy másik biztosítónál további három életbiztosítási csalásra derült fény a nyomozás során.

A jelenlegi információk szerint kilenc befejezett csalással több mint 180 millió forintos kárt okoztak az elkövetők, egy kísérleti szakban maradt ügyben pedig húszmillió forintot próbáltak megszerezni. A gyanúsításban szereplő, különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalásért akár tíz év is kiszabható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik