Göncz Kinga elvárásai szerint a szlovák félnek e hét folyamán kellett volna megválaszolnia a szlovákiai magyar kisebbség status quóját érő sérelmekkel kapcsolatos felvetéseit.
Pozsony ezt hivatalosan is “magyar ultimátumnak” minősítette, és tétovázás nélkül éles hangú külügyi nyilatkozatban utasította vissza. A szlovák külügyi szóvivő ezt megerősítve szombaton úgy fogalmazott, hogy Budapest a szlovák diplomácia vezetőjétől azonnali választ kapott, és válaszok hangzottak el egyéb kormányzati szinten, így Robert Fico miniszterelnök részéről is, aki szintén “ultimátumnak nevezte és visszautasította” a magyar fél elvárásait.
Mégis írtak levelet?
Ezzel szemben az MTI pozsonyi tudósítója magát megnevezni nem kívánó diplomáciai forrásból úgy értesült, hogy a szlovák külügyminisztérium az EU- és NATO-tagállamok, köztük Magyarország, valamint Svájc pozsonyi diplomáciai képviseleteihez csütörtökön eljuttatott levélben fogalmazta meg a szlovák-magyar viszonyban kialakult és a budapesti szlovák nagykövet bekéretése nyomán előállt helyezettel kapcsolatos álláspontját.
Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet szombaton azt mondta: hacsak váratlan fejlemény ezt nem indokolja, akkor Göncz Kinga magyar és Ján Kubis szlovák külügyminiszter október 15-re tervezett kétoldalú brüsszeli találkozójáig nem kíván reagálni.
Szokványos módon
A pozsonyi Pravda szombaton a szlovák külügyi szóvivőt idézve azt írta: Szlovákia elutasította és sajnálatosnak találta a magyar fél választotta módszert és annak tartalmát, azonban “a két ország között továbbra is a szokványos módon folyik a diplomáciai párbeszéd”.
A szlovák lap több írása is tárgyalja a szlovák-magyar viszony fejleményeit. Megszólaltatja Rudolf Chmelt, a szlovák-magyar kapcsolatot kutatóját, az előző szlovák kormány kulturális miniszterét, aki a 90-es évek elején – míg Szlovákia függetlenné válása után Vladimír Meciar sietve le nem váltotta – Csehszlovákiai budapesti nagykövete volt.
Kocsmai stílus
Chmel – nyilván Ján Slota magyarellenes hőbörgéseire utalva – “a felelőtlen, kocsmai stílust, a komplexusokkal” terhes “politikai provokatőrt, s vele együtt mindazokat” a szlovák közjogi méltóságokat teszi nevek említése nélkül felelőssé, “akik ezellen nem emelik fel a szavukat”, miközben úgy tesznek, mintha csak “tapintatosság hiányáról vagy a társasági viselkedés szabályaival ellentétes, ám megbocsátható csínytevésről lenne szó”.
Chmel ide sorolja és néven nevezi Tőkés Lászlót, aki szerinte “semmiféle politikai erőt nem reprezentál”. Chmel szerint az efféle felfoghatatlan cselekedetek nyomán elszabaduló uszítás hátterében nem kell okvetlenül valamilyen tényleges erőnek állnia: a gyűlölködés az ilyen indulatok ellenében ható erők hiányában is elszabadulhat.
