Belföld

Új dokumentum került elő 56-ról

Új dokumentum került elő az 1956. október 23-i forradalomról. A Nagy Imre és a tüntetők képviselői közötti tárgyalásokat megörökítő feljegyzést Fenyvesi Mária országgyűlési gyorsíró készítette a Parlament miniszterelnök-helyettesi tárgyalójában.

Az 1956-os Intézet tájékoztatása szerint az 1956. október 23-án, körülbelül este negyed tíz és negyed tizenegy között elhangzott beszélgetés leiratából kiderül: a budapesti fiatalok részt szerettek volna venni az ország legfelsőbb vezetését jelentő politikai bizottság aznap éjszakai ülésén – ahol döntöttek Nagy Imre miniszterelnökké való kinevezéséről -, valamint kérték, hogy a rádióban is mondjon beszédet Nagy Imre.

Az érezhetően megrendült és zaklatott Nagy Imre továbbra is aznap este mondott beszédének mondatait ismételgette a higgadtságról és a fegyelemről, arra, hogy menjen a rádióhoz, nem mondott se igent, se nemet.

Az október 23. esti, Parlament előtti Nagy Imre-beszéd felemás fogadtatása nyomán a jelenlévőket a dokumentum szerint elsősorban két kérdés foglalkoztatta: mit tesz most a tömeg és hogyan reagál a tömegtüntetésre a hatalmi központ. Az emberek hazamennek-e, illetve fellépnek-e a tömeggel szemben a fegyveres testületek.

A kutatóintézet által közzétett feljegyzés szerint a szobában tartózkodott az egyetemi hallgatók küldöttségén kívül három miniszterelnök-helyettes: Erdei Ferenc, Mekis József és Hidas István, valamint Déry Tibor, Veres Péter, Aczél Tamás írók, illetve Fazekas György újságíró.

A beszélgetés után Nagy Imre a pártközpontba, a küldöttek a rádióhoz indultak azzal, hogy majd visszatérnek, megtudakolandó a döntéseket.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha elkészül a koronavírus-vakcina, csak akkor jön majd a neheze

Néhány hónap múlva forgalomba kerülhetnek az első koronavírus-vakcinák, de azokat el is kell juttatni az emberekhez. A feladat összetett, és egyelőre az is kérdés, mennyit tudnak majd rövid idő alatt gyártani az oltóanyagból. Meg persze az is, hogy kinek jut belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.