Belföld

Ügynökbizottság: a besúgás közérdekű adat

A Kenedi János vezette szakértői bizottság jelentése szerint a diktatúra állambiztonsági szolgálataival való bárminemű együttműködés ténye közérdekű adat.

A Miniszterelnöki Hivatal honlapján pénteken nyilvánosságra hozott, több mint négyszáz oldalas jelentés tanulmánykötetre hasonlít, amelynek egyes fejezeteit, anyagait a bizottság különböző tagjai készítették, és a végleges szöveg bizottsági viták után alakult ki. Esetenként a bizottsági tagok különvéleményei is olvashatók.

A bizottság a jelentésben egyebek közt leszögezi: a diktatúra állambiztonsági szolgálataival való bárminemű együttműködés ténye közérdekű adat. Alkotmányellenesnek tekintik azt a kialakult gyakorlatot, hogy tudománytól idegen testületek, például bíróságok döntik el egy tudományos megállapítás helyességét.

A bizottság javaslata a hálózati személyekre vonatkozó szabályokat az úgynevezett hivatalos kapcsolatokra is kiterjesztené. A jelentés bírálja a hatályos törvény számos rendelkezését, sürgeti a törvény pontatlanságából, a törvényhozói mulasztásokból adódó hibák megszüntetését, lényegesen szűkebb körben javasolja lehetővé tenni az állambiztonsági iratok további titkosítását, illetve sürgeti a titkos iratok felülvizsgálatát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik