Belföld

Növeljük a hadi kiadásokat

A korábbi tervekkel szemben Magyarország öt év alatt összesen 0,2 százalékkal növeli védelmi kiadásainak GDP-arányos összegét – tájékoztatta a NATO főtitkárát a miniszterelnök és a honvédelmi miniszter.

A korábbi terv az volt, hogy Magyarország tíz év alatt 0,1 százalékkal növeli a védelmi kiadások összegét. A 2009-es költségvetés tervezete szerint 338,388 milliárd forint lesz a tárca költségvetése, védelmi feladatokra így jövőre 7 százalékkal több jut, mint az idén, amely a GDP 1,17 százalékát jelenti majd – közölte Szekeres Imre honvédelmi miniszter a NATO-védelmi miniszteri találkozón.

Közös lenne a teher

A miniszter optimista azzal a magyar javaslattal kapcsolatban, amely szerint a közös műveleteket közös pénzügyi háttérrel kellene biztosítani. Bízik abban, hogy miniszterkollégáit meg tudja győzni arról: ez igazságosabb és hatékonyabb megoldás lenne a jelenleginél. Jelenleg olyan rendszer van érvényben, hogy mindenki maga finanszírozza vállalt feladatait, ám több tagállam adott esetben képes lenne nagyobb részvételre a közös műveletekben, ha erre meglenne a pénzügyi lehetőség.

A miniszter szerint a budapesti találkozó mérföldkő volt a NATO életében (fotó: Gáti András)

A miniszter szerint a budapesti találkozó mérföldkő volt a NATO életében (fotó: Gáti András) Tekintse meg képgalériánkat!

Haderőnk 12 százaléka külföldön

A miniszter szerint azért fontos mérföldkő a budapesti NATO-találkozó, mert jövőre el kell készíteni a szövetség új stratégiai koncepcióját. Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, majd Sólyom László köztársasági elnökkel folytatott csütörtök délelőtti megbeszélésein világossá vált, hogy jelenleg három olyan kulcsfontosságú terület van, amelyre rá kell irányítani a figyelmet.

Ezek a jól megtervezett és végrehajtott műveletek, az ezekhez szükséges képességek megteremtése, illetve a partnerségi kapcsolatok erősítése mindazon államok esetében, amelyek egyetértenek a szövetség értékrendjével – mondta Szekeres Imre.

Magyarország vállalja, hogy szárazföldi erők jelenleg 40 százalékos telepíthetőségi arányát a NATO döntése esetén 50 százalékra emeli, és továbbra is nagy mértékben vesz részt vesz a közös műveletekben. A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a szárazföldi haderő 12 százalékát külföldi missziókban tartja Magyarország, ezzel a tagországok között a harmadik helyen áll az Egyesült Államok és Nagy-Britannia után.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.