Belföld

Dicsért minket a NATO-vezér

Elismeréssel szólt a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalásáról a NATO főtitkára, amikor a honvédelmi miniszterrel találkozott csütörtökön Budapesten. A találkozón Szekeres Imre bejelentette, hogy növeljük a védelmi kiadásokra szánt összeget.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter a NATO-védelmi miniszteri találkozón elmondta, a korábbi terv az volt, hogy tíz év alatt 0,1 százalékkal növelik a védelmi kiadások összegét. A 2009-es költségvetés tervezete szerint 338,388 milliárd forint lesz a tárca költségvetése. Ezáltal védelmi feladatokra jövőre
7 százalékkal több jut, mint az idén, amely így a GDP 1,17 százalékát jelenti majd.

A miniszter optimista azzal a magyar javaslattal kapcsolatban, amely szerint a közös műveleteket közös pénzügyi háttérrel kellene biztosítani. Mint mondta, bízik abban, hogy miniszterkollégáit meg tudja győzni arról: ez igazságosabb és hatékonyabb megoldás lenne a jelenleginél.

Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár a szervezet nagyon sikeres programjának nevezte a stratégiai légi szállítási kezdeményezést, amelynek keretében három C-17-es szállítógép állomásozik majd Pápán .
Szekeres Imre honvédelmi miniszter arról tájékoztatta a főtitkárt, hogy a programhoz a továbbiakban is csatlakozni lehet, erről már tárgyalt a horvát és az afgán honvédelmi miniszterrel, továbbá cseh és olasz partnerét is arra kérte, hogy vegyenek részt a kezdeményezésben.

A C-17-es katonai szállítógépek beszerzését és üzemeltetését célzó, úgynevezett stratégiai légi szállítási kezdeményezéshez Magyarország mellett eddig kilenc további NATO-tagország (Bulgária, Észtország, Litvánia, Norvégia, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szlovénia és az Egyesült Államok), valamint a szövetségen kívüli Finnország és Svédország csatlakozott. A pápai bázison egyelőre három óriásgépet állomásoztatnak majd. A programban részt vevő tagállamok a gépeket egymással megosztva üzemeltetik.

Jaap de Hoop Scheffert a Sándor Palotában fogadta Sólyom László (fotó: MTI)

Jaap de Hoop Scheffert a Sándor-palotában fogadta Sólyom László. Tekintse meg képgalériánkat!

A főtitkár – a szóvivő ismertetése szerint – elismeréssel szólt Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, impozánsnak nevezte a honvédség hozzájárulását a NATO feladataihoz, amelynek köszönhetően jelentősen javult és normalizálódott a helyzet Baglán tartományban. Szekeres Imre tájékoztatást adott arról, hogy elkészült a 2009-es védelmi költségvetés, amely – mint mondta – átlátható, korszerű és takarékos. A főtitkár közölte, örül annak, hogy sikerült „növekvő pályára állítani” a költségvetést.

A találkozón Magyarország és a NATO viszonyáról váltott szót a főtitkár és a szakminiszter, más témát nem érintettek – közölte Bocskai István. Szekeres Imre a megbeszélés után a Parlamentbe kísérte a főtitkárt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök félórás találkozót folytatott Jaap de Hoop Schefferrel, de utána nem adtak tájékoztatást az újságíróknak az elhangzottakról. Ezután a miniszterelnök Robert Gates amerikai védelmi miniszterrel folytatott megbeszélést. A találkozón részt vett April Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is.

Megemlékeztek az elhúnyt tűzszerészekről

A Kossuth téren ünnepélyes keretek között, a NATO-főtitkár jelenlétében fogadták az afganisztáni magyar tartományi újjáépítési csoport negyedik váltásának katonáit. Jaap de Hoop Scheffer kiemelte, hogy a magyar katonák a legmagasabb szakmai színvonalon teljesítették feladatukat Afganisztánban.
Úgy fogalmazott: “a katonák szerepvállalása nem csak az afgán nép életének javítását szolgálja, hanem egyben saját biztonságunkat is garantálja.”

A NATO-főtitkár megemlékezett arról a két magyar tűzszerészről – Nemes Krisztiánról és Kovács Gyuláról – akik életüket vesztették Afganisztánban. A rendezvény elején – posztumusz – békefenntartásért szolgálati jelet kaptak, ezt a családtagok vették át a honvédelmi minisztertől.

A NATO védelmi miniszterei (fotó: Gáti András)

A NATO védelmi miniszterei (fotó: Gáti András)

Szekeres Imre honvédelmi miniszter beszédében kiemelte: az afganisztáni NATO-misszió fontosságát jelzi, hogy a szövetség valamennyi tagállama állomásoztat katonákat Afganisztánban.

Súlyunk és szavunk van a NATO-ban

Szekeres felhívta fel a figyelmet, hogy az ellenséges erők célja egyértelmű: “növelni a NATO-erők és szövetségeseink veszteségeit”. A magyar katonák felkészültsége, elkötelezettsége, fegyelmezettsége minden tekintetben megfelel a várakozásoknak, de még így is bekövetkezhetnek tragédiák – mutatott rá.

A miniszter azt mondta, nagyra becsülte a katonák munkáját, akik a gyász napjaiban is tették dolgukat, senki nem jelezte, hogy a váltás időpontja előtt haza szeretne jönni. Hozzátette: a parlamenti pártok is kifejezték: “nem hátrálhatunk meg”.
Katonáink nélkül az újjáépítésre, a lakosság ellátására nem lenne esély – mondta a miniszter.

Magyarország számára az afganisztáni feladat nemzetközi tekintélyt ad, súlyunk és szavunk van a NATO-ban és az Európai Unióban – jelentette ki a miniszter. Feladatunk ellátása a békefenntartásban külpolitikánk egyik legfontosabb eszközévé vált – tette hozzá.

Robert Gates amerikai védelmi miniszter szerint megvan a hajlandóság a NATO-szövetségesekben az afganisztáni misszió folytatására. Mindenki tisztában van vele, hogy ez hosszú távú misszió – tette hozzá. A tálibok egyre több bevételre tesznek szert a drogkereskedelmből, épp ezért, ha sikerül elvágni az utánpótlási útvonalakat, az javíthatja a biztonságot – hangsúlyozta Robert Gates.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik