Belföld

Leragasztotta a száját Wittner Mária

Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, 56-os halálraítélt leragasztott szájjal fejezte ki tiltakozását hétfőn a parlamenti ülésteremben.

“Leragasztottam a számat, végül is 33 évig nem beszélhettem” – mondta szokatlan akciója után Wittner Mária, aki szerint szája leragasztása szimbolikus volt, azt jelentette, hogy ma is “össze kell szorítani a fogainkat, állkapocstörésig”.

A fideszes képviselő közölte: így tiltakozott “a kettős mérce ellen, amit az országban és a parlamentben is alkalmaznak”. A mandátumáról a múlt héten lemondott Arnóth Sándor esetére utalva Wittner Mária megjegyezte: egyesek felháborodnak azon, hogy egy képviselő elengedi magát és bekiabálja, hogy “lógni fogsz”, miközben – utalt Bajnai Gordon gazdasági miniszterre – ott van a kormányban az az ember, aki miatt a “Hajdú-Bétből 15 ember akasztotta fel magát”.

Wittner Mária hozzátette: amiatt is tiltakozott, hogy ha elfogadja a parlament a gyűlöletbeszédről szóló törvényt – amit a fideszes képviselő a “szókimondás törvényének” nevezett -, akkor szerinte október 23-i beszédét sem mondhatná el.

Szerinte ezzel a törvénnyel visszahoznák a gondolatrendőrséget, és nem emlékezhetne az 1956-os az áldozatokra sem.

A képviselő elmondta azt is, hogy már megírta október 23-i beszédét, amit Csömörön, a Corvin-közben és Csornán mond majd el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik