Belföld

Útelzárással követelik a körforgalmat

Hozzávetőleg negyven autó részvételével félpályás útelzáró demonstrációt tartottak szombat délután a Pest megyei Maglód közelében a 31-es és a 3111-es út kereszteződésének közelében; a résztvevők arra akarták felhívni a figyelmet, hogy itt elengedhetetlen egy körforgalmi rendszer kiépítése.

Az akció egyik civil szervezője, Szvetics József szerint a Budapest-Jászberény, illetve a Maglód-Gyömrő út kereszteződésében túlságosan komplikált a forgalom, emiatt az elmúlt évben csaknem 70 baleset fordult elő, közülük több is halálos tragédiával végződött. Éppen ezért az erre járók már hosszabb ideje azt szeretnék elérni, hogy itt a közútkezelő kht. egy körforgalmi rendszert építsen ki, eddig azonban erre nem került sor, ezért a mostani demonstráció – tette hozzá.

A helyzetet nehezíti, hogy az M0-ás körgyűrű északi szakaszának átadása nyomán itt tovább erősödik a forgalom, naponta dugók alakulnak ki, s mindez tovább növeli a balesetveszélyt. A demonstráció szervezője azt is elmondta, hogy a helyi önkormányzat kész lenne átvenni az út tulajdoni jogát, s így akár a maga hatáskörében is megoldaná a körforgalmi rendszer kiépítését.

A rendőri biztosítással lezajlott félpályás útlezárás következtében az út mindkét irányában akadozott a forgalom, hosszú sorokban araszoltak az autók. Rendbontásra nem került sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik