A Fidesz a házbizottság csütörtöki ülésén kezdeményezte, hogy a parlament függessze fel a 2007-es zárszámadás tárgyalását, mert a kormány által beterjesztett 2007-es zárszámadásban 5,5 százalékos hiány szerepel, azonban kiderült, hogy a Pénzügyminisztérium 450 milliárd forinttal tévedett, és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint csak 5 százalékos lett a hiány. Emiatt Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke azt is javasolta, hogy a testület hallgassa meg a Pénzügyminisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal és az Állami Számvevőszék illetékeseit.
Répássy Róbert értékelése szerint a KSH leleplezte a kisebbségi kormányt, amely nem tud elszámolni a 2007-es költségvetésből 450 milliárd forinttal. „Felmerül a gyanúja, hogy ezt a pénzt az MSZP az előrehozott választásokra spájzolta” – fogalmazott a politikus, aki szerint a bizottsági ülésen tisztázható, hogy megalapozott-e ez a gyanú.