Belföld

Fájdalomdíj lesz a Tüskecsarnokból?

Ugyanannak a cégnek a leányvállalata az egyetlen jelentkező a Tüskecsarnok kongresszusi célú hasznosítására kiírt pályázaton, mint amelyik a kormányzati negyedet építhette volna – mondta Rétvári Bence (KDNP) országgyűlési képviselő.

A politikus szerint mindez feltűnő, így felmerül a kérdés, nem fájdalomdíjként írták-e ki a Tüskecsarnok-pályázatot a cégnek.

Csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a képviselő lejátszott egy hangfelvételt, amelyen az hallható, hogy a KÉSZ Kft. – a kormányzati negyed kivitelezésére kiírt pályázat egykori nyertese – leányvállalatának képviselője azt mondja: ők már két éve „kilincseltek”, hogy írjanak ki pályázatot, és a félkész XI. kerületi Tüskecsarnokot, amely sportközpontnak épült, konferencia-központként fejezzék be.

Rámutatott: feltűnő, hogy éppen akkor írták ki kongresszusi célú hasznosításra a pályázatot, amikor a KÉSZ Kft. jogi eljárás indítását helyezte kilátásba a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel szemben.

Az ügyben Rétvári Bence írásbeli kérdést nyújtott be Veres János pénzügyminiszterhez, amelyben tájékoztatást kér a pályázatról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik