Belföld

A szocialisták módosítanák a kormány adócsomagját

admin
admin

2008. 09. 30. 18:10

Módosító indítványt készít az MSZP-frakció, hogy megváltoztassa a cégautó megadóztatásának Pénzügyminisztérium (PM) által javasolt tervét. E ponton kívül a csupán négy-öt, a PM által javasolt tételét vizsgálják a szocialisták a 2009-es adócsomagnak.

A cégautó adóján kívül a szocialisták azt vizsgálják, módosítsák-e a munkabérek készpénzes kifizetésének és az iparűzési adó levonhatóságának megszüntetésre, illetve a dohánytermékek jövedéki adójának emelésre vonatkozó minisztériumi terveket – értesült a hírügynökség szocialista forrásból.

A szaktárca javaslata szerint a cégautók adóztatási szabálya a következő lenne jövőre: az adó mértéke a gépkocsi árának hét százaléka, amelyből levonható a súlyadó értéke. E helyett – az MSZP-s tervek szerint – ez az adó egyösszegű, tételes lenne, és köbcenti alapján vetnék ki. A tervezett 10 milliárdos bevételből “számolnák vissza” a mértékeket.

A szaktárca tervei szerint jövőre a béreket csak banki átutaláson keresztül lehetne kifizetni a munkavállalóknak, a gazdaság kifehérítése érdekében. A szocialisták egy része szerint viszont több ezer településen nincs bankautomata, így az Országos Érdekegyeztető Tanácsra bíznák e kérdésnek eldöntését.

Felvetődött az MSZP-ben, hogy újra kell gondolni a PM javaslatát, hogy az iparűzési adó címen kifizetett összeg ne legyen vonható a társasági adóalapból. E kedvezmény megszüntetéséből a szaktárca 30-40 milliárd forintos bevételt remél, amely a különadó megszüntetésének egy részét ellentételezné.

Az MSZP-ben felmerült az is, hogy jövőre ne egyszerre, hanem két tételben emelkedjen 10 százalékot a cigaretta jövedéki adója.

Ezek mellett a szocialisták úgy döntöttek: az adóamnesztia bevezetésének kérdését leveszik a napirendről. Nem nyújtanak be javaslatot az örökösödési illetékről sem, de ha erre érkezik indítvány a parlament elé, azt “nyitottan fogadják”.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

In this photograph taken on February 3, 2017, Nepalese women Pabitra Giri (L) and Yum Kumari Giri (R) sit by a fire as they live in a Chhaupadi hut during their menstruation period in Surkhet District, some 520km west of Kathmandu. - The practice of banning women from the home when they are menstruating is linked to Hinduism and considers women untouchable at this time. They are banished from the home -- barred from touching food, religious icons, cattle and men -- and forced into a monthly exile sleeping in basic huts. Chhaupadi was banned a decade ago, but new legislation currently before parliament will criminalise the practice, making it a jailable offence to force a women to follow the ritual. (Photo by PRAKASH MATHEMA / AFP) / TO GO WITH AFP STORY: Nepal-women-religion-society, FEATURE by Annabel SYMINGTON
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.