Belföld

Nem fúrják tovább a metróalagutat

Átmenetileg leállt munkáival a négyes metró kivitelezője, a Bamco konzorcium. A beruházás fővállalkozója, a DBR Metró Projekt Igazgatóság (DBR) szerint a kivitelező túlreagálja nézeteltérésüket.

Az alagútépítés már hetek óta szünetel, mivel a konzorcium nem kért időben engedélyt a Gellért téri átkötő alagút kivitelezéséhez. Ezeken kívül az Etele téri pajzsindító akna és néhány szellőző alagút építésében érdekelt a cég.

A kivitelező az elmúlt másfél évben hozzávetőleg 150 többletköltség-követelést nyújtott be, közel 37 milliárd forintra becsült értékben. A DBR megvizsgálta ezeket a követeléseket, melyekből mintegy 25-öt tartott jogos igénynek hozzávetőleg 1,6 milliárd forint értékben, a többi követelést vagy irreálisnak tartja, vagy jelenleg is vizsgálják azokat. A konzorcium szerződése egyébként az összes munkát beleértve összesen 44 milliárdról szól. A DBR szerint túlreagálja a Bamco a jelenlegi helyzetet – és mint azt
közleményében írja – ez a cégnek már nem az első ilyen jellegű
megnyilvánulása.

A beruházó tájékoztatása szerint a Fővám téri peronalagútnál kialakult késedelem miatt a mostani leállás egyelőre nincs hatással a projekt véghatáridejére, de az építtető szeretné mielőbb tisztázni a kialakult helyzetet. A DBR álláspontja szerint a túlreagált lépésért, az ebből következő esetleges szerződésszegésért és az okozott károkért a teljes anyagi és jogi felelősséget a konzorciumnak kell vállalnia.

A Móricz Zsigmond téri állomás készül

A Móricz Zsigmond téri állomás készül

Valamennyi további helyszínen – ideértve az összes állomást, az Etele téri pajzsindító aknán kívül az ottani állomást, sőt a Gellért téri állomás nem Bamco által épített elemeit is – az ütemtervnek megfelelőn halad a munka, a metróépítésnek csak egy kis részén szünetel jelenleg a munkavégzés – írta közleményében a beruházó DBR.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik