Belföld

Gyeplővel fojtogatta a sofőrt

Hajánál fogva kirángatott autójából, majd gyeplővel fojtogatni kezdett egy 28 éves nőt egy lovas kocsi felbőszült hajtója vasárnapra virradó éjjel Somogy megyében, Patca és Zselickisfalud között.

A lovas kocsi az út közepén, kivilágítatlanul haladt. Amikor a szemből érkező autós észlelte a veszélyt, lekapcsolta a reflektort, a lovak azonban az erős fénytől megriadva keresztbefordították a kocsit az úton – írta az eset előzményeiről a rendőrség.

A közlemény szerint a hajtó leugrott a bakról, és kirángatta az autóból a harmadmagával utazó sofőrt, akit egy gyeplővel fojtogatni kezdett. A bántalmazott nő segítségére siető 18 éves öccsét a kocsis fia előbb ütni kezdte, majd a lovak patáihoz lökte.

A járműben utazóknak mintegy negyed óra múlva sikerült elszabadulniuk, s az otthonukból értesítették a rendőröket, akik elfogták az elkövetőket. A kocsit hajtó, más ügyben felfüggesztett szabadságvesztését töltő patcai férfit a rendőrség őrizetbe vette. Ellene sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt indítottak eljárást, amely akár tíz év szabadságvesztéssel sújtható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik