Belföld

Lelőtte a hitelezőt és annak gyerekét is

Egy napon belül elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt az ózdi fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy lelőtt két embert: egy 53 éves férfit és annak 9 éves kislányát.

A 23 éves ózdi férfi ellen előre kitervelten, aljas indokból, részben 14 év alatti személy sérelmére elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt kezdtek nyomozást. A Borsod megyei rendőr-főkapitányság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Az áldozatok hozzátartozója jelentette be a rendőrségen, hogy élettársa és 9 éves kislányuk nem érkezett haza. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte a kutatást. A nyomozás eredményeként kiderült, hogy a férfinek nagyobb összeggel tartozott a 23 éves ózdi fiatalember, aki kintlévőségét nem akarta kiegyenlíteni, ezért szerdán az 53 éves hitelezőt egy ózdi telephelyre csalta, ahol egy vélhetően lőfegyvernek minősülő eszközzel végzett vele, majd a férfi kislányával is.

Az 53 éves férfi éppen lovagolni vitte a kislányát, útközben fogadta azt a telefonhívást, amellyel a telephelyre csalta őt későbbi gyilkosa, aki nem egészen hárommillió forinttal tartozott neki. A helyszíni információk szerint a gyanúsított és az áldozat is vállalkozó volt. A 23 éves adós a telephelyen lelőtte a férfit, csak később vette észre a kocsiban tartózkodó kislányt. Az apa holttestét egy víztartályban, a kislányt az erdőben rejtette el.
A gyanúsított előzetes letartóztatásáról várhatóan vasárnap dönt a bíróság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik