Belföld

Zsarolják egymást a metróépítők

Nem fizeti ki a jogosulatlan követeléseket - még fenyegetőzés hatására sem - a DBR Metró Projekt Igazgatóság. Bármely indokolatlan leállásáért a kivitelező - ez esetben a Bamco - tartozik anyagi és jogi felelősséggel - közölte a metróberuházásért felelős igazgatóság szóvivője. A Bamco többletként összesen 150 millió eurót követel az építtetőtől, miközben az egész beruházás 170 millió euró.

Pető Szabolcsot a Világgazdaság csütörtöki számában megjelent hírrel kapcsolatban kérdezték arról, hogy a lap információi szerint a 4-es metró egyik meghatározó kivitelezője, a Bamco a nap folyamán dönt arról, hogy másnap időlegesen leáll-e a munkálatokkal.

Ez a cég fúrja az alagutakat és építi az Etele, valamint a Szent Gellért téri állomást. A konzorcium csütörtökig adott határidőt a DBR Metró Projekt Igazgatóságnak arra, hogy fizesse ki a többmilliárdos tartozását.

Már idáig is túlteljesítettek

A cégnek tőle független okokból a szerződésben vállaltakon felüli munkákat is el kellett végeznie, így jelentős többletköltsége keletkezett, amelyet a vitás kérdések megoldására létrehozott független döntőbizottság is megítélt. A tartozást a DBR vitatja, ezért nem utalta át mindeddig a cégnek a megítélt összegeket.

A DBR Metró Projekt Igazgatóság szóvivője, Pető Szabolcs kijelentette,hogy a Bamco levélben kereste meg az igazgatóságot, miszerint átmenetileg felfüggeszti az általa végzett munkálatokat, amíg a beruházóhoz benyújtott többletköltség-követelései nem teljesülnek.

A Bamco eddig mintegy 150 többletköltség-követelést nyújtott be, míg az összes többi, csaknem 20 kivitelező együttesen is csak ennek töredékét. A beruházó megvizsgálta ezeket a követeléseket, melyekből mintegy 25 bizonyult jogos igénynek, összesen 6,4 millió euró értékben, ennek a kifizetése folyamatban van, a többi vagy feldolgozás alatt áll, vagy teljesen irreális igényt fogalmaz meg – közölte a szóvivő.

Pető Szabolcs hangsúlyozta: cége csak olyan követelésekkel foglalkozhat, amelyek mögött valós teljesítés van, illetve jogszerű és megfelelő dokumentáció van mögötte.

Irreális a követelés

A két cég döntőbizottsághoz fordult, ezután a DBR megtette saját ajánlatát, amelyre jelenleg választ várnak a konzorciumtól. Ilyen fenyegetőzés, vagyis hogy leállítják az építkezést, már többször is elhangzott a kivitelezőtől – mutatott rá a szóvivő.

Az MTI csütörtök délelőtt nem tudta elérni a konzorciumot. A cégek közötti szerződés értelmében a Bamco köteles nyilatkozati engedélyt kérnie a DBR Metró Projekt Igazgatóságtól. A Bamco eddig nem kért engedélyt – mondta Pető Szabolcs.

Klados Gusztáv, a DBR operatív projektmenedzsere csütörtökön, rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: a Bamco összesen 150 millió eurót követel az igazgatóságtól. A beruházás összértéke 170 millió euró, ezért is irreális a követelés.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.