Belföld

Fidesz: a privatizáció tankönyváremeléshez vezet

A Fidesz álláspontja szerint le kell állítani a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részének eladását - mondta a párt oktatási munkacsoportjának vezetője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján.

Sió László szerint a még állami tulajdonban lévő 25 százalék plusz egy szavazat sem jelent erős befolyást a cég döntéseibe, de “még mindig jobb, mint a semmi”.

Mint mondta, az állami befolyás elvesztése veszélyezteti a közoktatási fejlesztéseket, és jelentős árdrágulást is eredményezhet a tankönyvpiacon.

Értékesítik a maradék állami részt

A tájékoztatás szerint szeptember 17-én a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntött arról, hogy nyilvános, egyfordulós pályázaton értékesíti a tankönyvkiadó még állami tulajdonú részét. Erre a lépésre úgy kerülhetett sor, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadót kivették azon cégek köréből, amelyek egészét vagy egy részét tartós állami tulajdonban kell tartani. A 25 százalék plusz egy részvény eladása – tette hozzá a politikus – egy csütörtöki sajtóhírből derült ki.

Sió László szerint e lépéssel a Nemzeti Tankönyvkiadó “elkótyavetyélése” befejeződik. A kár – hangsúlyozta – több milliárd forint, ami részben az alacsony eladási ár, részben pedig az azóta elmaradt nyereség miatt érte az államot, illetve az adófizetőket.

Önmagával versengő pályázó?

Mint Sió László mondta, 2004-ben sajátos körülmények között tett szert Gyurcsány Ferenc kormányfő korábbi üzletfele, Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Láng Kiadó és Holding Rt. a Nemzeti Tankönyvkiadóra. A politikus az eladás körülményeit felidézve azt mondta: a furcsa visszalépések és kizárások miatt végül a csupán önmagával versengő Láng Holding a pályázat második fordulójában győztes árajánlata majdnem egymilliárd forinttal maradt el az első forduló legjobb ajánlatától. Ezt – tette hozzá Sió László – egy másik pályázó tette.

A politikus emlékeztetett: a döntést követően a Fidesz felszólította az ÁPV Rt. felügyelő bizottságát, hogy vizsgálja meg a privatizáció körülményeit. Érdemi vizsgálat nem történt – közölte.

Sió László szerint az elmúlt hetek tankönyvbotránya igazolja, hogy a Fidesz korábbi aggodalmai nem voltak alaptalanok.

A politikus a Sulinova Kht., illetve ennek utóda, az Educatio Kht. hétmilliárd forintos támogatását, illetve ennek az EU forrásnak a felhasználását említette. Mint mondta, ezt a pénzt nem pályáztatták meg, hanem az oktatási tárca háttérintézményére bízták az összeg felhasználását.

Közölte: az ebből a pénzből készült fejlesztésekkel kapcsolatban számos minőségi kifogás merült fel, ezért a Fidesz azt is várja a kormánytól, hogy vizsgálja ki e pénz felhasználásának körülményeit, számoljon el a hétmilliárd forinttal, illetve nevezze meg azokat a személyeket, akik felelősek az elmúlt időszakban nyilvánosságra került tankönyvbotrányért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik