Belföld

Kökény furcsállja Gegesy lépését

Kökény Mihály, az MSZP IX. kerületi elnöke szerint Gegesy Ferenc polgármesternek illett volna tájékoztatnia a szocialista pártot arról, hogy kilép az SZDSZ-ből, és lemond képviselői mandátumáról.

A szocialista politikus furcsának és váratlannak nevezte az országgyűlési képviselő hétfő reggeli bejelentését, hogy kilép az SZDSZ-ből, és lemond parlamenti mandátumáról.

Kökény Mihály emlékeztetett arra, hogy 2006-ban ő egy jobb helyzetből lépett vissza Gegesy Ferenc javára az országgyűlési választáson, és az MSZP támogatta a volt szabad demokrata politikus kampányát is.

Mint mondta, Ferencvárosban az MSZP és az SZDSZ között írásbeli koalíciós szerződés van, amelyet nem befolyásol Gegesy Ferenc kilépése a pártjából. „Bízom benne, hogy a két párt továbbra is együtt dolgozik a koalíció fenntartásáért” – fogalmazott.

A ferencvárosi önkormányzatban 10 szocialista, 3 szabad demokrata, 11 Fidesz-KDNP-s és egy MDF-es képviselő van, valamint a most már függetlenné vált polgármester. Ez alapján egyenlőség alakult ki, de a helyi ügyekben eddig sem mindig csak kis többséggel sikerült megállapodniuk – tette hozzá.

Kökény Mihály elmondta: a koalíció megerősítése érdekében a IX. kerületi szocialisták tárgyalást kezdeményeznek a ferencvárosi szabad demokratákkal, a megbeszélésre akár már kedden sor kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik