Belföld

Vízműves dolgozók tüntettek Szarvas polgármestere ellen

A Békés Megyei Vízművek Zrt. több mint háromszáz dolgozója tüntetett szombaton Szarvason, mert a város polgármestere korábban szakszervezetellenes nyilatkozatot tett.

Babák Mihály fideszes polgármester, országgyűlési képviselő augusztus második felében a víz- és csatornadíjak emeléséről szóló testületi ülésen, sokallva a díjemelés mértékét – a vita hevében – a vízszolgáltató vállalatnál működő szakszervezeti vezetők kirúgását, illetve a szakszervezet megszüntetését vetette fel, mert szerinte ezért is magasak a költségek a vállalatnál.

Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke, a tüntetés vezérszónoka arra hívta fel a figyelmét, hogy az Alkotmány biztosítja a szabad szervezkedés jogát, azt, hogy az emberek megvédjék a saját érdekeiket, és szintén biztosítja a pihenéshez, az egészséghez való jogot akkor is, ha ez nem tetszik Babák Mihálynak.

Ilyen módon nyilatkozni

“Nem szabad megengedni sem itt, sem másutt, hogy ilyen módon nyilatkozzanak a dolgozókról, a munkásemberekről és az alkalmazottakról – mondta Borsik János, majd a dolgozók és a szakszervezet nevében felkérte a polgármestert: kérjen bocsánatot a kijelentése miatt, mert nem tartják elegendőnek, hogy Babák Mihály időközben visszavonta korábbi nyilatkozatát.

A polgármester szeptember 11-én levelet juttatott el Zsíros Sándornak, a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége titkárának, amelyben egyebek mellett azt írta: “… az érdekképviseletek megsemmisítésének értelmezett minden nyilatkozatomat – kérésüket legmesszebb menőkig tiszteletben tartva – ezen levelemmel visszavonom”.

Nem ért rá

A szakszervezet képviselői a demonstráció végén petíciót nyújtottak át Besenczy Zoltán alpolgármesternek. Babák Mihály a városban zajló Szilvanapok rendezvénysorozat miatt a testvérvárosok delegációját is fogadta, s programjai miatt az MTI-nek sem sikerült elérnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik