Belföld

Az MSZP nem bírja az SZDSZ nélkül

admin
admin

2008. 09. 13. 12:28

Simon Gábor szerint a politikai együttműködés nem olyan, mint egy rossz kabát, nem lehet csak úgy eldobni, értékek és ügyek képviseletére kötelezi a feleket. Az MSZP választmányi elnöke erről a szocialisták és a szabad demokraták viszonya kapcsán beszélt a párt évadnyitó munkaértekezletén, ahol úgy fogalmazott: nem a szabadcsapatokkal akarnak megállapodni, hanem az SZDSZ-szel. Gyurcsány nyugodt gyarapodást ígér.

Véleménye szerint az MSZP reális politikát folytat, amely összekapcsol és közös utakat talál.

Nyugodt gyarapodás (Fotó: MTI)

Nyugodt gyarapodás (Fotó: MTI)

Mint mondta, Magyarország egy hibás kényszerhelyzetben van, amelynek kialakulásában nekik is, de az ellenzéknek különös felelőssége van, mert elvette annak a lehetőségét, hogy a közös jövőről, közösen lehessen gondolkodni.

Hideget-meleget

Simon Gábor hangsúlyozta: a “Megegyezés” programja az elmúlt hetekben kapott “hideget-meleget”, de meg kell próbálni parlamenti és társadalmi többséget szerezni hozzá.

Ezután három szocialista polgármester szólalt fel, mindannyian azt szorgalmazták, hogy teremtsék meg a társadalmi, parlamenti többséget a programhoz és azt hajtsák is végre.

A rendezvényre – amelynek első fele zárt ajtók mögött zajlott – meghívták az országgyűlési képviselőket, a megyei elnököket, a tagozatok és a platformok vezetőit, illetve a szocialista polgármestereket.

A magyar öszvér

Az ülésen felszólaló Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök úgy fogalmazott: “adócsökkentésre szükség van, sőt a lehető legnagyobb mértékű adócsökkentésre van szükség, de mindig vizsgálni kell, hogy ennek mi a szociális ára. A kormányfő egyúttal azt ajánlotta az országnak, hogy stabilabb, erősebb, új alapon egyezzenek meg a nyugodt gyarapodás programjáról.

A miniszterelnök-pártelnök hangsúlyozta, úgy kell megállapodni az adócsökkentésről, mert “meg kell állapodni”, hogy eközben megőrzik a szociális biztonságot. Gyurcsány Ferenc úgy látja, a választók sokasága a magyar öszvér illúziójában él: egyszerre szeretne kevés adót fizetni, mint írek és sok fizetést kapni, mint a dánok. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg a lónak és a szamárnak van közös utóda, ezt a két modellt nem lehet kombinálni, annak tévút, csalódás a vége.

Teremtett, csökkentett, javított

Szavai szerint nyugatos, polgári Magyarországot szeretnének. Hangsúlyozta: a magyar baloldal véghez vitte a rendszerváltás óta eltelt időszak legnehezebb politikáját, egyszerre teremtett egyensúlyt, csökkentette a szociális szakadékot és javított az üzleti környezeten.

A kormányfő úgy fogalmazott: olyan dolgot vittek véghez, amelynek az értékéről Magyarország talán még nem is tud, ahogyan az ország nagyot teljesített, de talán még nem tud a saját teljesítményéről. A helyzetet ahhoz hasonlította, amikor a futó célba ér, de még csak a fáradtságot érzi, az öröm csak később jön.

—-Többség kell—-

Gyurcsány Ferenc kiemelte: egyoldalú radikalizmus helyett sok fontos, sok oldalon megtett, kiegyensúlyozott lépések, fejlesztések kellenek. Ehhez többség kell, és elsősorban az országgal kell megegyezni, mert annak tartoznak felelősséggel.

Az itt élőknek kell érteniük, mit akarunk tenni – fogalmazott, majd azt kérte a szocialistáktól és a szimpatizánsaiktól, segítsenek elmagyarázni az embereknek, hogy mit ajánlanak.
“Becsülete ennek a politikának van, nem pedig annak a tülekedésnek, amit is újabban páran művelnek”, és ki tud hangosabban kiabálni arról, hogy ő szeretné vezetni az országot – szögezte le.

Ördögi, ocsmány szellem

A Megegyezés-program végrehajtásával összefüggésben arról beszélt, az emberek már nem hagynák, hogy azokból az eredményekből és juttatásokból, amiket eddig elértek, bármit is visszavegyenek. Szerinte alkalmazkodni kell az ország tempójához, kultúrájához, attitűdjéhez.

“Miközben a populizmus ördögi, ocsmány szellemével küzdöttünk, mi az elitizmussal kokettáltunk, ami politikailag könnyebben a bukáshoz vezet” – utalt a vizitdíj bevezetése körül történtekre Gyurcsány Ferenc. Megismételte korábbi kijelentését, hogy ismert és kidolgozott programja csak az MSZP-nek van.

Feltartott kézzel

A Megegyezés programhoz a társadalmi támogatottságon kívül politikai támogatást is szerezni kell – hangsúlyozta, az utóbbival kapcsolatban megjegyezve: okos kompromisszumokkal, kellő rugalmassággal, nyitottsággal, kerülve a dölyföt, a kioktatást, az egyoldalúságot.

Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy egy ország vezetésének az ad hitelt, ha érzékeli, mikor kell korrigálni a pályát, érzékeli, mikor jön nehéz szakasz és annak vállalja a felelősségét, nem pedig “feltartott kézzel” az mondja, jöjjön a szakértői kormány. Hozzátette: egy vezetőt az minősít, ha nehéz körülmények között alapvetően sikerrel képes végezni a munkáját.

A Fidesz szerint Gyurcsány tovább agonizál

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szerint tovább folytatódik Gyurcsány Ferenc politikai agóniája, aminek a magyar emberek fizetik meg az árát.

Gyurcsány Ferenc továbbra is egy olyan – közpénzből megjelentetett – irománnyal kampányol, amelyről a gazdasági szakértők, a külföldi elemzők és a volt koalíciós partner is egyöntetűen állítják: alkalmatlan Magyarország súlyos válságának kezelésére. Magyarországnak nincs több elvesztegetni való ideje, az előrehozott választás immár gazdasági kényszer – írja közleményében Szijjártó.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

FORT LAUDERDALE, FL - FEBRUARY 17:  Reef Buehler,4, joins his parents and others after a school shooting that killed 17 to protest against guns on the steps of the Broward County Federal courthouse on February 17, 2018 in Fort Lauderdale, Florida. Earlier this week former student Nikolas Cruz opened fire with a AR-15 rifle at the Marjory Stoneman Douglas High School killing 17 people.  (Photo by Joe Raedle/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.