Belföld

Megkezdődött az MSZP elnökségi ülése

Megkezdődött az MSZP országos elnökségének ülése a párt fővárosi, Vérmező úti székházában. Az elnökségnek arról kell döntenie, egyetért-e Gyurcsány Ferenc javaslatával, hogy hívjanak össze rendkívüli kongresszust szeptember 27-re.

A miniszterelnök-pártelnök a parlamenti frakció hétfői ülésén jelentette be: javasolja a rendkívüli kongresszus összehívását, amelynek az általa megjelölt három, a szocialisták előtt álló lehetséges alternatíva valamelyike közül kellene választania.

Az egyik szerint az MSZP – egyetértve a Fidesszel – támogatja a parlament feloszlatását és az előrehozott választások kiírását. A másik lehetőség, hogy a szocialisták elfogadják Fodor Gábor, az SZDSZ elnökének ultimátumát és a jelenlegi helyére új kormányt állítanának. A harmadik alternatíva, hogy az MSZP a jelenlegi kabinetet támogatva megkísérel társadalmi és parlamenti többséget szerezni a Megegyezés programjához és végrehajtja azt.

Menet a gyűlésre (Fotó: MTI)

Menet a gyűlésre (Fotó: MTI)

Az MSZP-frakció hétfőn – elkerülve, hogy megossza a kongresszus összehívásáról való állásfoglalás – nem szavazott a miniszterelnök javaslatáról. Ehelyett egy három pontos állásfoglalást fogadott el, amely szerint a kormányfő személye nem alku tárgya; a frakció támogatja a kormányfő által jegyezett Megegyezés című programot, ugyanakkor nyitott az ésszerű, vállalható kompromisszumokra.

Az MSZP elnökségének tagjait meglepte Gyurcsány Ferenc hétfői bejelentése, az MTI információi szerint velük előtte nem konzultált a kormányfő. Az ülés előtt nevük elhallgatását kérő szocialista vezetők a távirati irodának elmondták: ha szükség is van a miniszterelnök személyének megerősítésére, nem feltétlenül kell erre kongresszust összehívni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik