Belföld

Lesz Fidesz-KDNP-SZDSZ-MDF-találkozó

A Fidesz és a KDNP részt vesz az MDF és az SZDSZ által kezdeményezett ellenzéki tárgyaláson is - jelentette be Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kedden Budapesten, a Fidesz elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.

Mint elhangzott, a Dávid Ibolya kezdeményezte találkozóra szerdán kerül sor, a Fodor Gábor által szervezett tárgyalásra pedig jövő csütörtökön. A Fideszt mindkét alkalommal Varga Mihály, a KDNP-t pedig Semjén Zsolt képviseli majd.

Varga Mihály hangsúlyozta: a miniszterelnök a saját politikai túlélésével foglalkozik az ország sorsa helyett, ezért keresni kell azokat a cselekvőképes erőket és szövetségeseket, akikkel lehetőség nyílik a mostani hátrányos helyzet megváltoztatására. A két politikus a sajtótájékoztatón továbbra is arról beszélt, hogy az előrehozott választásokat tartja megoldásnak a jelenlegi helyzetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik