Belföld

Fodor nélkül találkozik az ellenzék

Az SZDSZ számára nem alkalmas a szerdai időpont, ezért nem vesz részt az MDF elnöke által kezdeményezett ellenzéki pártvezetői találkozón. Az SZDSZ szerint a megoldás csak egy szakértői kormány lehet, nem az előre hozott választás.

Már korábban jeleztük, hogy számunkra nem alkalmas a szerdai időpont, ám ez nem jelenti azt, hogy kitérnénk az egyeztetés elől, ugyanis más időpontban készek vagyunk tárgyalni az ellenzéki pártokkal – mondta Gulyás József, a liberális párt ügyvivője kedden az MTI-nek. Az SZDSZ számára nem érdektelen a három ellenzéki párt véleménye.

Az ügyvivő kitért arra, hogy a szerdai találkozó egyik, Dávid Ibolya MDF-elnök által javasolt témája a közös adótörvények megalkotása. Ennek kapcsán hangsúlyozta: az adó- és költségvetési törvények megalkotása és beterjesztése az Országgyűlésben nem az ellenzéki pártok feladata. Mint mondta, az SZDSZ csodálkozik azon, hogy ezt a közjogi alapvetést az MDF elnöke másképp látja.

Gulyás József úgy vélte, a jelenlegi politikai patthelyzetben van miről beszélni az ellenzéki pártoknak. Az SZDSZ szerint a megoldás csak egy szakértői kormány lehet, nem az előre hozott választás. Az ügyvivő azt mondta, az előre hozott választás hónapokra megbéníthatja az ország működését, a szavazatszerzés érdekében ismét egymásra licitálnának a pártok, így rossz válaszokat adnának az ország problémáira.

A liberális ügyvivő közölte: a jövő héten lesz mód arra, hogy egyeztessenek a pártok vezetőivel. Mint mondta, Fodor Gábor jelezte, hogy külön-külön is kész tárgyalni az ellenzéki pártok vezetőivel, de nem zárkózik el egy közös egyeztetéstől sem. Fodor Gábor szeptember 8-án nyílt levélben kezdeményezte, hogy a szakértői kormányról egyeztetne az ellenzéki pártok elnökeivel.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke ezt megelőzően, augusztus 30-án, a párt választmányi ülését követően küldte el nyílt levelét a három ellenzéki párt elnökének, amelyben egyeztetést kezdeményezett a jövő évi költségvetési és adótörvényekről. Mint akkor írta, „a magyar belpolitikában komoly fordulópontot jelenthet a nemsokára kezdődő őszi ülésszak, s ebben kulcsszerepe lesz a jelenleg parlamenti többséget alkotó ellenzéki pártoknak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik