Belföld

Budakalász előrehozott választásért kampányol

admin
admin

2008. 09. 08. 16:41

Eddig 40 civil szervezet és 150 személy csatlakozott az előre hozott választások kikényszerítésére a Budakalászi Polgári Körök Szövetsége által még júniusban kezdeményezett országos aláírásgyűjtési akcióhoz.

Novotny László, a szövetség elnöke elmondta: a helyi szervezet tagjai azért indították el a civil kezdeményezést, mert megítélésük szerint a politikai pártok valójában nem akarnak változtatást, jól érzik magukat a “langyos vízben” és ragaszkodnak a sok, személyes előnyt jelentő parlamenti székhez. Így legfeljebb csak szavakban hangoztatják az előre hozott választás szükségességét, igazából nem tesznek érte semmit.

Márpedig – a szóvivő szerint – az ország politikai, gazdasági, morális válságban van, ami nem tartható tovább, ezért a változtatást civil kezdeményezéssel kell felgyorsítani. Ha nagyszámú aláírás gyűlik össze, annak nincs ugyan törvényi következménye, de erkölcsi pressziót gyakorolhat a döntéshozókra – mondta.

A budakalászi szövetség 11 nagyváros civil szervezeteivel kezdeményezett kapcsolatfelvételt, e helyeken olyan gyűjtőpont-hálózatot alakítanak ki, ahová az akcióhoz csatlakozni kívánó helybéliek az aláírásaikat leadhatják – hívta fel a figyelmet Novotny László.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73861991, Demeter Szil·rddal, a Petıfi Irodalmi M˙zeum ˙j igazgatÛj·val beszÈlgett¸nk. Interj˙., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.