Belföld

Árokba lökte az autó a mentőt

Egy baleset sérültjeit ellátó mentőautóba rohant egy személygépkocsi pénteken délután a 8-as számú főúton a Vas megyei Szemenye község határában, a két balesetben összesen négyen sérültek meg.

Elmondása szerint egy személygépkocsi közlekedett Körmend irányából Budapest felé, amikor a szemből érkező autó áttért az ő sávjába, a gépkocsi vezetője pedig, hogy az ütközést elkerülje, elrántotta a kormányt, és az út menti árokba futott.
A balesetben a vétlen autó vezetője könnyebben megsérült, az ő ellátására érkezett a helyszínre a mentőautó, amely a gyorsítósáv belső sávjában állt meg.

A sérültet éppen a mentőautóban látták el, amikor a mentőautóba hátulról belerohant egy másik, szintén Körmend irányából érkező személygépkocsi, és több métert tolva maga előtt az árokba taszította.

A mentőautó sofőrje és ápolója is megsérült, a személygépkocsi vezetője szintén könnyebb sérüléseket szenvedett – mondta.
A mentőápoló sérüléseit kiérkező kollégái a helyszínen később súlyosnak ítélték, így őt mentőhelikopterrel szállították kórházba.

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés jelenleg is tart, a főúton félpályás lezárás mellett rendőri irányítással halad a forgalom.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.