Akkor is át kell kutatni a fenyegető által megjelölt területet, ha a hívás hangvételéből már szinte megállapítható, hogy vakriasztásról van szó. Az egyik legutóbbi bombafenyegető a következőket mondta: “bomba a (…) bevásárlóközpontban, ja nem, inkább a Keletiben.”
A telefontársaságoknak a törvény szerint legfeljebb 30 napon belül kell megadniuk, hogy a fenyegető hívást honnét kezdeményezték. A társaságok általában egy-két héten belül válaszolnak, de sokszor már így is későn.
Nemegyszer előfordult, hogy a társaság által közölt adatok szerint olyan nyilvános fülkéből kezdeményezték a hívást, amelynek közelében térfigyelő kamera is működik. A hatályos törvény értelmében a rendőrség legfeljebb öt munkanapig tárolhatja a térfigyelő kamerák felvételeit, így mire a telefontársaság információja megérkezik, már rég letörölték azt.
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium részéről azt közölték: nem tartják olyan súlyúnak a kérdést, hogy emiatt törvénymódosítást kezdeményezzenek.