Vannak olyan közös ügyek, amelyek nekik fontosak, ezt mi is elfogadjuk, a nekünk fontosakat pedig ők is elfogadhatják – fogalmazott Kiss Péter az MSZP-SZDSZ együttműködés lehetőségei kapcsán.
Utalt arra, hogy bár a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által előterjesztett, Megegyezés című programjavaslatot a liberális párt eddig nem támogatta, “már további nyilatkozatok is vannak az SZDSZ-től, azt is elmondják, hogy sok olyan pont van a programban, ami számukra kezelhető”.
Kiss Péter szerint a szocialista pártnak nem szabad feladni a nyitottságot. Hozzátette: várják a javaslatokat arra, mi az, ami megoldás lehet, a dolog lényegéből azonban “azt hiszem, nem kell engedni”, vagyis a többen kevesebbet fizetni elvből, a szolidaritás elvű működésből.