Belföld

Az SZDSZ-nek nem kell Gyurcsány programja

Az SZDSZ elutasítja Gyurcsány Ferenc cselekvési programját - jelentette ki a párt elnöke az ügyvivői testület Rácalmáson tartott kétnapos ülését követően. Fodor szerint a program Gyurcsány, és nem az ország túlélését szolgálja. Az MSZP javaslatokat vár.

“Az SZDSZ álláspontja az, hogy ez a program nem az ország túlélésének a programja, hanem Gyurcsány Ferenc túlélésének a programja” – mondta Fodor Gábor pártelnök. Közölte: az SZDSZ megtárgyalta és nyugtázta, hogy egy cselekvési programot benyújtott a kormány.

Ez mindenképpen eredmény, eddig, közel 120 napon keresztül Magyarország polgárai nem ismerhették azt a programot, amelynek szellemében a kisebbségi kormány cselekedni és kormányozni akar – tette hozzá.

Nem alkalmas program

A miniszterelnök által közzétett tervezetről szólva leszögezte: nem tartják alkalmasnak arra, hogy az ország előtt álló problémákat megoldja és az ország előtt álló feladatok megoldásában segítsen. Fodor Gábor szerint tartalmi és hitelességi okai vannak az elutasításnak.

“Az egész cselekvési tervet áthatja az államközpontúság (…), azt is mondhatnám, hogy az az államközpontúság, amely a Kádár-rendszerre jellemző volt, visszaköszön ebből a programból” – mondta.

A gazdaság és a polgárok szabadságának növelésével szemben az állami szerepvállalás mértékének növelése elfogadhatatlan a liberálisok számára – tette hozzá az SZDSZ elnöke.

Megalapozatlan adóreform?

A miniszterelnök adóreformmal kapcsolatos elképzelése, jelentős pénzek átcsoportosítása a gazdaság fehérítésével Fodor Gábor szerint “teljes egészében megalapozatlan”. Ezzel kapcsolatosan utalt a pénzügyminiszter korábbi nyilatkozatára, amely szerint ez a fehérítés 50-70 milliárd forint nyereséggel járhat. “De hogy három éven keresztül 1.000 milliárd nem, az biztos” – mondta az SZDSZ elnöke.

Az ügyvivői testület állásfoglalását részletezve kifogásként említette a költségvetés kiadási oldalának érintetlenül hagyását, a jóléti területen a segélyezés átalakítási elképzelését, mint kizárólagos kiadási tétel csökkentését.

Hiányolta a testület a programból a környezettudatosságot, mint gondolkodási módot, de a kirekesztés elleni küzdelem megemlítését, a magyarországi romák helyzetének megoldási javaslatát is.

Pár részelem használható

A tartalmi kifogások mellett felmerültek hitelességi problémák is a pártelnök szerint, az előteremthetetlen források mellett az a tény is, hogy “a program három évre szól, miközben a kormány normál esetben (…) másfél évig van hivatalában”.

Részelemeket – mint az oktatáspolitika, vagy egyes adófajták eltörlése, illetve a költségvetési egyensúly szigorú megtartására törekvést – helyeselhető elemként említett meg Fodor Gábor.

Kijelentette: felelős ellenzékként érdemben kívánnak véleményt mondani, egyértelműen le kívánják szögezni, hogy a támogatható elemek mellett is a program összességében nem támogatható, mert az ország bajaira nem ad választ.

Arra az újságírói kérdésre, amely a költségvetés parlamenti megszavazására vonatkozott, Fodor Gábor kitérő választ adott, arra hivatkozva, hogy a büdzsét ezután fogja a parlament elé terjeszteni a miniszterelnök.

Az MSZP javaslatokat vár

A Magyar Szocialista Párt érdeklődéssel várja az SZDSZ konkrét javaslatait az adóscsökkentés igényelt további forrásaira, az állami és szociális kiadások mérséklésére, és más nagy társadalmi kérdések megoldását szolgáló intézkedésekre – írta közleményében Lendvai Ildikó.

A frakcióvezető hangsúlyozta: az MSZP tudomásul veszi, hogy az SZDSZ ügyvivői testülete jelenleg nem kívánja korábbi döntését megváltoztatni, kormányzati szerepet és felelősséget vállalni.

“Elképzeléseinek nyilvánosságra hozásával a miniszterelnök és az MSZP szándéka nem az volt, hogy a politikai és a gazdasági élet bármely szereplője azonnal és feltétel nélkül azonosuljon a kormány politikájának minden részletével, hanem az, hogy teret adjon az értelmes vitának, felelős javaslatok születésének és ütköztetésének” – áll a közleményben.

Hozzáteszi: ezt kéri és várja az MSZP a Szabad Demokraták Szövetségétől és másoktól is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik