Belföld

Elárverezik az OPNI ingóságait

A bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) ingóságait mostantól szeptember 5-ig árverésen értékesítik, licitálni az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) honlapján lehet; az aukción 40 millió forint bevételre számítanak - írja a Napi Gazdaság.

A mostani aukción a legnagyobb érdeklődés az újraélesztő gép iránt mutatkozott, de a legtöbb licit az első napon az 550 ezer forintért meghirdetett Wertheim páncélszekrényre érkezett.
Ez már a harmadik árverés, ahol a bezárt kórházak eszközeit ajánlják fel megvételre – emlékeztet a lap. Az első aukció sikertelensége miatt bővítették az elektronikus árverésen részt vevők körét, így állatorvosok is licitálhatnak az aukción.

A Svábhegyi Országos Gyermek Pulmonológiai és Fejlődésneurológiai Intézet megmaradt ingóságait két körben is felkínálták az érdeklődőknek. Először a tervezett tízmillió helyett csak ötmillió forint folyt be a kasszába.

A lap több kórházigazgatót is megkérdezett az aukcióról, akik értelmetlennek találták az árverést, hiszen – mint mondták – a legtöbb esetben államilag finanszírozott intézmények vásárolják meg államilag finanszírozott intézmények egykori eszközeit.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.