Belföld

Gyurcsány köszöni az operatív törzsnek

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elismerését fejezte ki és köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az augusztus 20-i rendezvények lebonyolításában - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő.

Augusztus 20-án a programok rendben lezajlottak, rendkívüli esemény nem történt, az operatív törzs éjjel 11 óráig végezte munkáját – közölte a szóvivő.

Budai Bernadett elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc a kormány ülésén külön kiemelte az operatív törzs tagjainak és irányítójának, Juhász Gábor államtitkárnak a munkáját. A miniszterelnök köszönetét fejezte ki a rendezvényre kilátogatóknak is, hiszen „egymásra is vigyázva, méltósággal és békésen ünnepelték Magyarország 1008. születésnapját”.

Gyurcsány Ferenc kiemelte annak jelentőségét, hogy a határon túli és az azon belüli magyarok együtt tudtak ünnepelni – közölte Budai Bernadett. Kitért arra, hogy a Külhoni Művészeti Fesztivál keretében szerdán a miniszterelnök adta át a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozata kitüntetéseit.

Mint elhangzott, szerdán több mint másfél millió ember ünnepelte augusztus 20-át az állami rendezvényeken. Budai Bernadett azt mondta, hogy a tűzijátékra 1,4 millióan voltak kíváncsiak a helyszínen, az egész napos programokon pedig összesen 150 ezer ember vett részt a tűzijátékot leszámítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik