Elérte Magyarországot is a több éve folyó Siemens vesztegetési botrány – írja a Magyar Nemzet. Szentkuti László, a Siemens magyar leánycége, a Siemens Nemzeti Vállalat Zrt. vállalat elnök-vezérigazgatója tegnap bejelentette, hogy a céggel kapcsolatban vélhetően legalább nyolc korrupciós ügy érinti hazánkat, a társaság által vesztegetésre kifizetett összeg milliárdos tétel is lehet. Vizsgálják a Combino-villamosok beszerzését is. Azt feltételezik, hogy politikai pártoknak, illetve állami és nem állami szervezeteknek is jutott a pénzből.
- 12:56 Suki Waterhouse olyan szűk nadrágot viselt, hogy sérvet kapott
- 12:42 Dobrev Klára feljelenti az egészségügyi államtitkárt rágalmazás miatt
- 12:41 Egy neandervölgyi család több tízezer éves lábnyomaira bukkantak
- 12:25 Orbán Viktor úgy látja, Brüsszelben áll a bál és kitört a vihar
- 12:24 Vizes vb: Mihályvári-Farkasék is megküzdöttek az elemekkel a nyíltvízi versenyen
- 12:10 Kubatov Gábor szerint Azahriah tehetséges, de a nemrég felépült stadionok nélkül nem lenne ilyen sikeres
- 12:02 Az Orbán-kormány volt államtitkára segíti a Tisza Pártot a kormányprogram kidolgozásában
- 11:55 Szarvas Andiék úgy döntöttek, nem fogják megmutatni a kislányuk arcát
- 11:35 Az Ördögkatlan arról szól, hogyan tudunk felnőni, miközben gyerekek maradunk
- 11:31 Újabb 20 ember halt meg egy gázaiakat segélyező telephelyen
- 11:29 Hatalmas fekete lyukak egyesülését figyelték meg
- 11:26 Devizahitelek: az Erste Bank is reagált a Kúria döntésére
- 11:20 A DK az elmaradt tartásdíjak miatt szigorítaná a végrehajtást
- 11:19 Rengeteg Emmy-jelölést kapott a Különválás, A pingvin és A Fehér Lótusz
- 11:18 Orbán’s government cites state interests to justify controversial pre-emption rights
- 10:10 Schobert Norbi azt állítja, Schmuck Andornak menyasszonya volt a halála előtt
- 08:56 Hoppál Péter „arcpirítóan hazug” kijelentése után bocsánatkérést vár az Örmény Nemzetiségi Szószóló
- 09:01 Hidvéghi államtitkár durván kiosztotta a Voks 2025-ről kérdező Hadházy Ákost
- 08:27 Vizes vb: meglepetés a magyar pólósok csoportjában
- 08:00 Németh Kristófot egyszer egy félrement SMS miatt rúgták ki
- 11:17 „A börtönben is megosztottak az emberek, ott is vannak hülyék meg normálisak. Mint a hadseregben” – katonának állt ukrán elítéltekkel beszélgettünk
- 09:06 Vizes vb: Betlehem és Rasovszky extrém körülmények között maradt le a dobogóról a nyíltvízi úszóknál
- 10:44 Majka videón mutatta meg, hogyan énekelte koncertje lelátóján a fia vele együtt a Csurran, cseppent
- 09:39 Akadozik az EESZT, a „jelenség” feltárása folyamatban van
- 20:00 Egy hatéves kisfiú lerajzolta a családját, de a nagynéni szemét szúrta egy részlet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!