Belföld

Árvízhelyzet az Észak-Dunántúlon

A Lajta menti árvízvédelmi szakaszon szombat este 18 órától az árvízvédelmi készültséget II. fokúra emelik.

Baross Károly, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatóhelyettese elmondta: a Lajta felső vízgyűjtőjén ugyanakkor lassú apadás tapasztalható. Haslaunál viszont folyamatosan árad. A magyarországi szakaszon a tetőzés vasárnap, a délelőtti óráktól várható, 220 centiméter felett.

Fn tudósító

Ha van fotója, videója, ossza meg másokkal is, töltse fel az FN Tudósítóba!

A Répcén Répcelaknál szombat hajnali négy óra óta intenzív emelkedés indult el, 8 órakor 341 centiméteres vízállást mértek. Az árhullám intenzitása a délelőtt folyamán csökkent, de a II. fokú készültséget várhatóan két napig fenntartják.
Baross Károly közölte: a Hanságban pénteken elrendelt II. fokú belvízvédelmi készültség továbbra is érvényben van. A bősárkányi és tárnokréti szivattyútelepek éjszaka is üzemeltek, míg a győrzámolyi nappal, illetve szakaszosan működik. Belvizes elöntés jelenleg főleg erdős területeket érint mintegy 3.500 hektáron.

Az igazgatóság illetékességi területéhez tartozó Duna-szakaszon megindult az apadás. Dévénynél az elmúlt 24 órában 90 centimétert apadt. Ugyancsak ez tapasztalható Nagybajcsnál, ahol reggel 390 centiméter volt, illetve Győrnél, ahol 346 centiméteres vízállást mértek. Vasárnap reggelre a vízügyesek 340, illetve 300 centimétert várnak ezeken a szakaszokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik