Belföld

Pozsonyban tárgyal a Jobbik vezetője

Már biztos, hogy találkoznak hétfőn a cseh Nemzeti Párt (NS) és a magyarországi Jobbik vezetői. Rajtuk kívül testőrök és tolmácsok vesznek részt a megbeszélésen.

Pénteken a cseh párt honlapjáról már tudni lehetett a pozsonyi találkozó tervéről, de ezt a pozsonyi magyar nagykövetség nem tudta megerősíteni, s a szlovák rendőrség sem nyilatkozott arról, vajon milyen intézkedésekkel készül a találkozóra.

Szombaton a szlovák kereskedelmi hírügynökség, a SITA érdeklődésére a cseh Nemzeti Párt szóvivője, Pavel Sedlácek megerősítette a pozsonyi találkozó tervét, és helyszínként “egy ismert pozsonyi éttermet” jelölt meg, de annak nevét nem árulta el.

Sedlácek közlése szerint mindkét fél négy-hat emberrel képviselteti majd magát a délután 15 órára tervezett találkozón. Mint mondta, a magyar fél részéről a szervezet vezetője, a cseh nemzeti radikálisok részéről pedig a helyettes vezető, “valamilyen testőr és tolmács” lesz jelen.

Sedlácek szerint a találkozót a magyar fél kezdeményezte, s a felek “különféle témákkal akarnak kölcsönösen megismerkedni”, illetve konzultálni róluk. Elmondta még, hogy az NS-nek nincsenek tapasztalatai a Jobbikkal, így majd csak akkor kíván szólni a pártról, miután megismerkedtek.

Pozsonyi elemzők szerint meglepő, hogy a cseh és a magyar radikálisok Pozsonyt választották a találkozó helyszínéül, hiszen köztudott, hogy a szlovák kormánypártok, közülük is elsősorban a magyarellenes Ján Slota, a kormányban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője rendszeresen “a Szlovákia területi integritását fenyegető” magyarországi jobboldallal és a Jobbik által alapított Magyar Gárda veszélyével riogatja a szlovákokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik