Belföld

Megköszönték a kuruc.info leállítását

Köszönetet mondott az amerikai nagykövetnek Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, amiért az Egyesült Államok megszüntette a kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál működését.

Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő April H. Foley nagykövettel szerdán találkozott Budapesten, az USA külképviseleti székházában. A zárt ajtók mögötti megbeszélést követően Teleki László azt mondta: a találkozón a magyarországi cigányság helyzetéről, a kormány integrációs terveiről és a diszkrimináció elleni küzdelem eddigi eredményéről, valamint a Cigányügyi Tárcaközi Bizottság tevékenységéről beszélgettek.

A gárdáról is beszélgettek

A találkozón szóba kerültek a Magyarország utcáin tapasztalható rasszista jelenségek, amelyek erősítik a romákkal szembeni előítéleteket, valamint a Magyar Gárda tevékenysége is – tette hozzá. A szocialista képviselő közölte: köszönetet mondott az Egyesült Államok nagykövetének, hogy mára már nem érhető el a kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál, amely amerikai szerverről üzemelt.

Magyarország még a múlt év elején kért adatokat jogsegélykérelem formájában az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumától a kuruc.info honlapot működtető egyesült államokbeli szerverről, de hiába, mert az amerikai törvények alapján nem kapott adatokat a weblap működtetőiről.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tavaly augusztusban kért jelentést az igazságügyi tárca vezetőjétől a honlap elleni jogi fellépés lehetőségeiről. “A kuruc.info nevű internetes kiadvány kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről, a személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprásáról vált hírhedtté” – állt Gyurcsány Ferenc akkori levelében.

Szerverről szerverre

A szélsőjobboldali eszméket hirdető szerkesztőség 2006. február elsejétől működtette a hírportált. A weboldalt az anonimitást megőrzendő a Domains by Proxy Inc. regisztrálta az arizonai Scottsdale-ben 2005. december 30-án. Az Egyesült Államokban bejegyzett és onnan üzemeltetett honlap forgalma július 5-én Dallasban szakadt meg először, miután lekapcsolták a főszerverét, aztán sajtóhírek szerint Németországból küldte hibaüzeneti jelét.

Néhány nappal később a honlap egy Arizona állami szerverről újraindult, de az amerikai hatóságok újra lekapcsoltatták azt. Az oldal, amely több ízben buzdított tüntetésekre, etnikai, társadalmi csoportok elleni fellépésre, és közzétette a 2006 őszi zavargásokban eljáró bírók személyes adatait, valamint több közszereplő, újságíró fotóját, lakcímét és telefonszámát, szerdán délben is elérhetetlen volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik