Belföld

Felmentést kértek a Kulcsár-ügyben

A különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság bűntettével vádolt Bende Péter és a sikkasztással vádolt Vasadi Julianna felmentését kérték ügyvédjeik a Kulcsár-ügyben.

A huszadrendű vádlott, Bende Péter védelmében ügyvédje elmondta: Kulcsár Attila kihallgatásakor közölte, hogy ügyfelei második csoportjába sorolt Bende Péter nem értett a tőkepiaci műveletekhez, ezért nem tudta megítélni a magas hozamnak a tényleges hátterét.

Bende sejthette volna

Kulcsár Attila nem osztotta meg a részleteket a magas hozam eléréséről Bende Péterrel, így nem tudott arról, hogy az elsőrendű vádlott törvénytelenséget követett el – tette hozzá. Az ügyvéd kiemelte: Kulcsár Attila vallomásában azt is cáfolta, hogy Bende Péter sejthette volna, hogy szabálytalanságok történtek.

Bende Péternek – mint mondta – egyáltalán nem volt tudomása arról, hogy a K and H Equitiestől kérésére áttranszferált részvények sikkasztásból származtak volna. A szándékosság teljességgel kizárható, az orgazdaság viszont csak szándékosan követhető el – mutatott rá. Az ügyvéd kiemelte azt is, hogy a vádbeszédkor elhangzott: Kulcsár Attila megtévesztette védencét.

Nem állapodtak meg szóban?

A tizenegyedrendű vádlott, Vasadi Julianna ügyvédje arról beszélt, hogy védence tényekkel, adatokkal, okiratokkal bizonyítottan kétséget kizáróan ártatlan.

Nem léteznek olyan konkrét tényekkel alátámasztott bizonyítékok, amelyek a vád tárgyává tett bűncselekmény elkövetését támasztanák alá – mondta.

Hangsúlyozta, minden alapot nélkülöz az a feltételezés, hogy Vasadi Julianna Kulcsár Attilával szóbeli megállapodást kötött és osztozkodott. Valamint minden alapot nélkülöz a vádirat kijelentése a feltételezett 40 millió forint elkövetési értékre vonatkozóan – tette hozzá.

Az ügyész által indítványozott, összesen több mint 2,3 milliárdos vagyonelkobzásból Bende Péterre 199 millió, Vasadi Juliannára 40 millió „jut”. A tárgyalás Szekér Gyula ügyvédjének védőbeszédével folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik