Belföld

Támadóbb bűnügyi hírszerzést akar a főrendőr

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) átszervezésével nagyobb hangsúlyt kap a bűnügyi hírszerzés, több figyelmet kívánnak fordítani a fogyasztók és a természet megkárosítása elleni fellépésnek, valamint a cyber bűncselekmények felderítésének – írta a Magyar Nemzet.

Nagyon fontos, hogy a fogyasztók károsítására, a természet károsítására irányuló cselekmények felderítésére is nagyobb hangsúlyt fektessen a szervezet – fejtette ki a lapnak adott interjúban Bencze József országos rendőrfőkapitány. Az sem véletlen, hogy a cyber bűncselekmények elleni fellépés bekerült az NNI profiljába. Bencze József szerint ezek a fő kihívások.

Az év eddigi szakaszában nőtt a gazdasági bűncselekmények száma, ám a vagyon elleni cselekmények száma csökkent, s szintén jelentősen mérséklődtek a közlekedéssel kapcsolatos bűncselekmények – jellemezte az országos rendőrfőkapitány az ország bűnügyi helyzetét. Bencze szerint kedvező változás volt a lopások, és az autó lopások területén is, és a bűnügyi munka jó irányba indult el.

A rendőrség a fővárosban egy lakásprojektet kíván elindítani, annak érdekében, hogy a vidéki rendőröket hosszú távon Budapesten tudják tartani – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik