Belföld

A magyarok nem kedvelik a multikat

A lakosság többsége szerint túl sok multinacionális cég van az országban - derül ki a Világgazdaságban közölt felmérésből.

A magyarok többsége elutasítja a külföldi tőkéből megvalósuló nagyberuházásokat a Szonda Ipsos júniusi felmérése szerint – olvasható a Világgazdaságban. A megkérdezetteknek csupán 37 százaléka pártolja a nagytőkét, 55 százalék viszont úgy véli, már most is sok a multinacionális cég az országban.

A támogatók többsége egyébként egyértelműen a fiatalok, az ország nyugati régiójában, valamint a nagyvárosokban élők közül kerül ki. Míg a 18–33 év közötti korosztály 40 százaléka támogatja, 50 százaléka elutasítja, addig 65 év felett már nagyobb a különbség, 32 százalék szívleli csak a multikat, 55 viszont nem.

A külföldi beruházásoktól való elfordulás a Gyurcsány-csomaggal együtt járó belpolitikai klímaváltozás egyik következménye, hiszen 2006 januárjában még 42-46 százalék volt a támogatók, illetve az elutasítók aránya, azaz akkor kiegyenlítettebb volt a külföldi tőke megítélése. A választások és az azt követő ősz csökkentette a multikkal való szimpatizálást, 2007 januárjára már 40-52 lett a támogatók-elutasítók aránya- olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik