A Nyílt Társadalom Archívum és az 1956-os Intézet közösen hozta nyilvánosságra azt az ötvenkét órányi anyagot, amely Nagy Imre és társai perének hangfelvételét tartalmazza. Rainer M. János történész egyik megfogalmazása szerint a felvételen hallható anyag jól demonstrálja például a kirendelt védők bizonytalanságát, akik nem láthatták el valódi feladatukat. A „védelem” egybéként három nappal a tárgyalás előtt kapta meg a nyolc kötetnyi peranyagot.
Nem számíthatott kegyelemre
A per alatt Nagy Imre beszédeiből következtethet az utókor arra, hogy a miniszterelnök nem hitt egy igazságos ítéletben, nem számított felmentésre. Kezdte átlátni a körülötte zajló eseményeket, amelyek egyre világosabb képet rajzoltak fel előtte: a per nem zárulhat példastatuálás, megtorlás nélkül. Utolsó mondatai már nem a jelennek, hanem az utókornak szóltak.
Ezt az érzetet erősíti a rögzített hangfelvételen hallható Nagy Imre és a népbírósági tanács vezető bírája, Vida Ferenc közötti számos, időnként hangos szóváltásba torkolt dialógus, amelynek során Vida a konkrét tények helyett – a legkisebb objektivitás látszatát is figyelmen kívül hagyva – rendre politikai minősítésekbe bocsátkozott, elfogult megjegyzéseket tett.
„Kegyelmet nem kérek!”
Nagy Imrét 1957-ben a romániai Snagovban tartóztatták le (Jugoszlávia segítséget és menedéket ígért, ám családjával ehelyett Romániába vitték), majd Budapestre szállították. Az MSZMP Központi Bizottsága december 21-én döntött a politikai per megindításáról. 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése, valamint hazaárulás vádjával meghozták a halálos ítéletet. Nagy Imrét másnap felakasztották.
A halálos verdikt kihirdetése után Vida Ferenc bíró megkérdezte az elítélteket: kérnek-e kegyelmet. Nagy Imre válasza azóta történelemmé vált: „A halálos ítéletet igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, azt elfogadni nem tudom. Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek!”
Nagy Imre és mártírtársai újratemetése 1989-ben – történelmi mérföldkő (Fotó: MTI)
Az ítéletet június 16-án az országos börtön udvarán hajtották végre. Nagy Imrét a helyszínen, jeltelen sírba temették, majd 1961-ben földi maradványait átszállították a Rákoskeresztúri új köztemetőbe, annak is a legtávolabbi szegletébe eső 301-es parcellába. A mártír miniszterelnököt 1989 június 16-án temették újra. A ceremónián tízezrek vettek részt, az esemény a rendszerváltás egyik meghatározó mérföldköve volt.
A sors iróniája volt, hogy a néhai miniszterelnök halála egyik felelősének tartott Kádár János alig pár órával élte túl Nagy Imre és társai ítéletének megsemmisítését. A rehabilitációra vonatkozó legfelsőbb bírósági ítélet felolvasása közben a teremben az emberek kézről kézre adtak egy papírdarabot, amelyre valaki ezt írta: meghalt Kádár János.
Most kvittek vagyunk…
Bár az orosz történelmi levéltárak kutathatósága a mai napig korlátozott, annyi azonban már jó ideje ismert, hogy a Nagy Imre-per elindítása mögött súlyos, Magyarországon kívüli hatalmi-politikai játszmák folytak. Ám a lapokat kétségkívül – a volt szocialista országok fejbólintása mellett – a szovjetek osztották. Nagy Imre életben hagyása ugyanis fenyegető legitimációs és biztonsági rést hagyott volna a restaurált rendszer falán.
Az akkori szovját pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov arról írva, miért tartotta szükségesnek Nagy Imre eltávolítását, a következőképpen fogalmazott: „Nagy Imre azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy vonjunk ki Magyarországról minden szovjet csapatot. A Varsói Szerződésben vállalt kötelezettségeink értelmében azonban csak akkor vonhattunk ki csapatokat, ha ezt törvényes kormány kéri tőlünk. Eszünk ágában se volt, hogy engedjünk a puccsista vezető kérésének. A mi nézetünk szerint egy kis klikk, amely előnyt kovácsolt a Rákosi-rendszer baklövéseiből, megdöntötte Magyarország törvényes kormányát. Szigorúan jogi nézőpontból Nagy kérése mögött nem állt parlament, ezért kérése sem volt törvényes”.
Hruscsov elismerte ugyan Nagy Imre kommunista voltát, ám kifogásolta, hogy nem a Magyar Kommunista Párt nevében beszélt. A Szovjetunió pártvezére szerint cselekedetükkel a szovjet nép segített Magyarországnak.
„Igen, igen. Segítettünk Magyarországnak 1956-ban. Ahogy azt egyszer egy pártgyűlésen mondtam: törlesztettük azt az adósságunkat Magyarországgal szemben, amely 1848-óta terhel bennünket. Abban az évben sikeres forradalom zajlott Magyarországon, de I. Miklós odaküldte légióit, s ezzel segített az osztrák monarchia magyarországi restaurációjában. Ezt a gonosztettet persze I. Miklós és környezete követte el. E szégyen persze nem vonatkozik a régi orosz birodalom munkásaira és parasztjaira. Ám országunk történelmi értelemben mégis adósa volt a magyar népnek. 1956-ban ezt az adósságot kifizettük. Most kvittek vagyunk” – mondta Hruscsov.
Történelmi igazságtétel
Azt, hogy a per lényegét a magyar társadalom mennyire értette és látta világosan az csupán három évtizeddel később derült ki, amikor a kommunista Nagy Imre egy antikommunista rendszerváltás poszthumusz főszereplője lett 1989-ben.
Nagy Imrét és mártírtársait – Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált és Szilágyi Józsefet – kivégzésük 31. évfordulóján temették újra. Az újratemetés napját 2007-ben az Ötvenhatos Vértanúk Emléknapjává nyilvánították. Rajtuk kívül emlékezünk még arra a 228 mártírra, akik szintén életüket adták azért az eszméért, amelyet úgy hívnak: szabadság.
