A jobboldali politikus utalt rá: a jogszabály kimondaná, a jövőben elveszíti mandátumát az a képviselő, aki egy évig nem vesz részt a parlament munkájában. Bánki Erik úgy vélte, ebből azonban még nem következik, hogy időközi választást írnának ki a két évvel ezelőtti autóbalesete óta éber kómában fekvő szocialista Toller László pécsi választókörzetében.
Rámutatott, hogy Toller László hiányzását legfeljebb októbertől, a törvény hatálybalépésétől kezdhetik számítani, úgyhogy mandátumát legkorábban 2009 októberében lehet hivatalból megvonni. Akkor pedig már olyan közel van az új választás kezdete, hogy azelőtt fél évvel nem lehet időközi választást tartani.
A baranyai napilap cikkében olvasható az is, hogy a szekszárdi gyámhivatalnál folyik az eljárás a pécsi szocialista expolgármester cselekvőképtelenné nyilvánításának ügyében, az illetékes ügyintéző még az eset vizsgálatát végzi. Ha Toller Lászlót a bíróság gondnokság alá helyezi, elveszíti mandátumát.
A politikus felesége, Toller Tünde január óta nem veszi fel férje tiszteletdíját és költségtérítését, miután „az őt ért kellemetlenségek miatt” nem írta alá a honatya idei vagyonnyilatkozatát.