Belföld

Nem akármilyen fél éven van túl az MSZP

A szocialista párt parlamenti frakcióvezetőjének értékelése szerint nem akármilyen fél éve volt az országnak, a kormánynak és a parlamentnek - jelentette ki az MSZP frakcióvezetője.

Csütörtöki szezonzáró sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó úgy fogalmazott, hogy az elmúlt fél évet sajátos ellentmondás jellemezte: a politika színpadán eddig nem tapasztalt változások zajlottak le, ugyanakkor az országban “az átépítés alatt a munka zavartalanul folyt”.

Lendvai Ildikó több társadalmi csoportnak is megköszönte az elmúlt időszak áldozatvállalását, mert – mint mondta – most először ezeknek már eredményei is vannak. Kitért arra, hogy a kisebbségi kormányzás nem könnyű, de nem volt olyan törvény, amit ne tudtak volna elfogadtatni, bár korábban még más körülmények között tervezték.

Hozzátette: két leckét kellett megtanulniuk: a szélesebb körű parlamenti egyeztetést és a sokkal szélesebb alapokon nyugvó társadalmi egyeztetést.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

WAITING ROOM 
 

LAURENT/MURIEL / BSIP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.