Belföld

Gyurcsány hisz a 2010-es győzelmében

Gyurcsány Ferenc szerint a szocialista párt megnyerheti a parlamenti választásokat két év múlva, mert addig képesek lesznek bebizonyítani az országnak, hogy jó az, amit a kormány csinál.

A miniszterelnök a közszolgálati televízió Az este című műsorában szerdán érvelt amellett, hogy bár az ellenzék most jelentős előnyben van a népszerűség terén, azért az MSZP-nek megvan az esélye a választási győzelemre. Erre az emlékezetes Milan-Liverpool Bajnokok Ligája döntőt hozta fel példának, ahol az olasz csapat három nullra is vezetett az első félidő végén, a meccset és ezzel a trófeát mégis az angol csapat nyerte el végül tizenegyesekkel.

A miniszterelnök élesen kritizálta az ellenzéket, amelynek az “Európában is visszatetszést keltő brutalitása” akadályozott meg szerinte az elmúlt két évben egyes átfogó szerkezeti átalakításokat.

Szerinte a kormányzat és a Fidesz gazdaságpolitikája között az a két alapvető különbség, hogy az ellenzéki párt (és egyes gazdasági szakértők) a következő években csökkentenék a szociális ellátások szintjét, és nem tartják követendőnek az elfogadott konvergencia-pályát.

A szocialisták viszont elkötelezettek a szociális ellátások szintjének legalább is a megőrzésében, ezen belül a nyugdíjak svájci indexálási rendszerének megtartásában. Ugyancsak pártja szociális érzékenységére hivatkozva utasította el Gyurcsány Ferenc a minimálbér alatti jövedelmek esetleges megadóztatásának lehetőségét is. A konvergencia-pálya feladása pedig sokat rontana az ország nemzetközi megítélésében – figyelmeztetett a miniszterelnök.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Refugees from Syria are trained at the education center of the engineer forces of the German army Bundeswehr in Ingolstadt, southern Germany, on September 1, 2016. (Photo by CHRISTOF STACHE / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.