Belföld

Vége a nyári melegnek

Napközben még nyári melegre készüljünk, de a kora esti órákban zivatarral, jégesővel köszönt be a hét második felét uraló hűvös, csapadékos idő. A hőmérséklet ma még 27 és 30 fok között alakul.

Szerdán reggel derült lesz az ég, jelentős mennyiségű csapadékra nem kell számítani, bár némi eső főleg az északkeleti országrészben előfordulhat. A déli-délnyugati szél gyenge marad, a hőmérséklet reggel 11 és 16 Celsius-fok között alakul. Napközben eleinte mindenhol derült, napos, száraz időre van kilátás, így magasra emelkedik majd a hőmérséklet.

Délután északon, északnyugaton erősen megnövekszik a felhőzet, és ezeken a területeken egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar, amelyek egy része heves lehet, felhőszakadással, jégesővel. Az ország délebbi tájai felett ekkor még csak időnként jelenik meg több gomolyfelhő, de egy-két elszigetelt zápor, zivatar ott is előfordulhat. Este viszont már ezeket a területeket is eléri a kiterjedtebb felhő- és csapadékzóna. A délnyugati szél napközben egyre gyakrabban megélénkül, zivatarokban viharossá fokozódik.

Csütörtökön sok lesz felettünk a felhő, és több helyen kiadós mennyiségű csapadék várható, a hőmérséklet 18-26, a hét második felében 18-24 fok között várható. Pénteken északnyugat felől lassanként felszakadozik a felhőzet, de kisebb esőre, záporra még ekkor is több helyen számítanunk kell. Részletesebb, képes előrejelzésért kattintson a FigyelőNet Időjárás rovatára!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik