Belföld

Gyurcsány Dobogókőről üzent Orbánnak

Nem szabad összekeverni a hatalmi politikai szándékot az ország ügyeivel – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, miközben a kormány és az MSZP vezetése két napon keresztül konzultál Dogbogókőn. A témák között van az egészségügy és a költségvetés kérdése is.

A kormányfő tájékoztatása szerint szerdán kiemelten az egészségügy következő két évre szóló és hosszú távú feladatainak meghatározása lesz a téma, továbbá a többi minisztérium legfontosabb szakmapolitikai kérdéseiről is tárgyalnak.

Mint mondta, a konzultáció folytatódik, június végére erős támogatást akar szerezni azokhoz a javaslatokhoz, amelyek a megbeszélések eredményeként ősszel az Országgyűlés elé kerülhetnek.

Új szakasz kezdődhet

Gyurcsány Ferenc értékelése szerint politikai és gazdasági tekintetben is új szakasz kezdődhet, hiszen Magyarország rátalált az egyensúlyi pályára. Van feladat, de a pálya stabil, fix és ígéretes – tette hozzá.

A következő két év legfontosabb feladatának azt tartja: úgy dinamizálni a gazdasági növekedést, hogy ez ne veszélyeztesse az egyensúlyt és a szociális biztonságot.

Az egyik legnagyobb kihívásnak azt nevezte, hogy változtassanak az ezredforduló óta stagnáló foglalkoztatási szinten, ami tartósan 3,9 millió embert jelent. Mint mondta, a foglalkoztatás bővítése csak akkor lehetséges, ha egyszerre változik az adó-, a szociális-, és a szakképzési rendszer. Mindezeket beruházásösztönző fejlesztéspolitikával kell támogatni – közölte.

Nem buktatható meg

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint az elmúlt időszakban kiderült, hogy a kormány sem az utcáról, sem a parlamenten belülről nem buktatható meg, és tartalmi értelemben is működik a kisebbségi kormányzás.

Hozzáfűzte: szakmapolitikai ügyekben a többség messze túlmutat a koalíciós időkön. Példaként említette a Balaton törvényt, illetve a földtörvény módosítását.
A kormány mögött álló szakmapolitikai, intellektuális erő képes a törvényhozás számára kell impulzusokat adni – fogalmazott.

A napi programmal kapcsolatban elmondta, hogy nagyjából ötven ember vesz részt a konzultáción: miniszterek, államtitkárok, az MSZP elnöksége az állandó meghívottakkal kiegészítve, a szocialista frakcióvezetés, és az érintett munkacsoportok vezetői.

Jön az Oriens

Hozzátette: az Oriens pénzügyi tanácsadó cég gazdasági és társadalompolitikai értékelést tart. Arra a kérdésre, hogy miért éppen ez a cég tart helyzetértékelést, úgy válaszolt: átfogóbban gondolkodnak a kérdésekről, vagyis nem csak az adó és a költségvetés szempontjából elemeznek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Oriens elmúlt napokban nyilvánosságra került javaslatainak többségével nem ért egyet. Nem tartja például elfogadhatónak, hogy a nyugdíjak csak az infláció mértékében növekedjenek.

Az Oriens prezentációja után – mint mondta – Veres János pénzügyminiszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter valamint Szűcs Erika, a szociális tárca vezetője tart előadást a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson. A miniszterelnök tőlük azt kérte, hogy tegyenek javaslatokat a változtatásra.

A kormányfő kitért arra, június 17-én kedden az MSZP frakciója egész napos ülést tart, és a hónap végén az országos választmány is megvitatja a mostani konzultáció javaslatait.

Nem szabad keverni

Nem szabad összekeverni a hatalmi politikai szándékot a kormányzás és az ország ügyeivel – mondta Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy mennyire tartja veszélyesnek az előrehozott választás lehetőségét annak fényében, hogy Orbán Viktor ehhez segítséget kért Fodor Gábortól, az SZDSZ szombaton megválasztott új elnökétől.

A miniszterelnök hozzátette: Orbán Viktornak és pártjának az az érdeke, hogy előrehozott választás legyen, neki ehhez kell utat keresnie. Gyurcsány Ferenc véleménye szerint azonban Magyarországnak nem ez az érdeke, különösen, amikor a legnagyobb ellenzéki párt nem ad programot.

Eltévedni

Az országnak az az érdeke, hogy egy közösen, széles körben elfogadható, az országot szolgáló program mentén kormányozzanak – fogalmazott, hozzátéve: nem kell összekeverni az ellenzéki politikai érdeket az ország érdekével, a hatalmi politikai szándékot a kormányzás és az ország tartalmi ügyeivel. Ha ezt nem keverjük össze, akkor nem fogunk eltévedni – jelentette ki a miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy Fodor Gábor elnökké választása mennyiben változtat az MSZP és az SZDSZ kapcsolatán, úgy reagált: a két párt közös érdeke – egy növekedéspárti gazdaság- és társadalompolitika elindítása a ciklus második felében – a tisztújító küldöttgyűlés után sem változik.

Együtt az SZDSZ-szel

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: biztos abban, hogy az MSZP tud olyan kezdeményezéseket tenni ősszel az Országgyűlésben, amelyekről az SZDSZ is azt gondolja, hogy az ország érdekében állnak, és összeegyeztethetőek politikájukkal.
Arra a felvetésre, tervezi-e, hogy koalíciós egyeztetéseket kezdeményez az SZDSZ-szel, úgy válaszolt: azt tervezi, hogy továbbra is nyitott politikát folytat, amelyet mindenkinek van lehetősége támogatni.

Nyitottan várjuk a szabad demokraták együttműködését, de miután ők hagyták ott a koalíciót, elsősorban nekik kell végiggondolni, hogy milyen formában, szerkezetben, milyen politikához tudnak a későbbiekben támogatást nyújtani – tette hozzá. Mint mondta, “együttműködési partnerségben” gondolkodik az MSZP és az SZDSZ között.

Nem távozna

A kormányfő arra a felvetésre, hogy távozna-e posztjáról egy esetleges új koalíció érdekében, azt mondta: az országgal akkor történnek jó dolgok, ha adó-, költségvetési-, családtámogatási kérdésekről beszélnek, nem pedig hatalmi spekulációról.

Valamennyi felelős politikusnak azt kell mondania, hogy a politika nem személy szerint róla szól, hanem arról, amit csinál – közölte, hozzátéve: ezért a világ legtermészetesebb dolga, hogy nem önmagáról beszél, hanem arról, hogy mit kell csinálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik