Belföld

Fodor: nem lesz új koalíció

A jelenlegi körülmények ismeretében nem lesz MSZP-SZDSZ koalíció és én nem erre készülök - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ szombaton megválasztott elnöke hétfőn, az Magyar Televízió Az este című műsorában.

Fodor Gábor hangsúlyozta: olyan pártelnök kíván lenni, aki
ellenzéki SZDSZ-t vezet. Hozzátette, hogy a koalíció azért bomlott fel, mert a
szocialisták visszafordultak egy olyan útról, amit közösen kezdtek el és nem
látja annak a jelét, hogy az elmúlt hónapokban változott volna az MSZP
álláspontja. Hangot adott annak a meggyőződésének, hogy a Gyurcsány-kormányba
nincs visszaútja az SZDSZ-nek.

A liberális pártelnök elmondta, hogy lehet a kisebbségi kormányt is támogatni
és el lehet képzelni egy új típusú együttműködést, de ez utóbbit
valószínűtlennek látja. Fodor Gábor a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy
kezdettől fogva úgy tartotta: az ország érdeke egy kormányzó többség, egy
cselekvő kormány megléte. Szerinte a cselekvéshez “rendes” ellenzék
kell. Hozzátette: nem szeretné a konstruktív ellenzék kifejezést használni,
ugyanis a szabad demokraták ellenzékből mindig támogatták azokat a
kezdeményezéseket, amelyek összhangban voltak az elveikkel.

Az SZDSZ elnöke szerint ugyanakkor az előrehozott választások
jelenleg nem szolgálják az ország érdekét. Megjegyezte, hogy az alkotmányos
rend védelmében állást kell foglalni és ezt szerinte éppen a Fidesz
veszélyezteti. Mint mondta, olyan hangokat hallanak a Fidesz környékéről, hogy
tervek készülnek arra, miként kellene átalakítani a magyar közjogi
berendezkedést, átírni az alkotmányt. Fodor Gábor szerint a rendszerváltás
alkotmánya kiállta az idők próbáját és nem szabad megváltoztatni.

Az előrehozott választásokról beszélve leszögezte, hogy olyan pártelnök kíván
lenni, aki nem ijed meg semmilyen helyzettől és minden eshetőségre rendelkezik
forgatókönyvvel. Fodor Gábor szólt arról, hogy az SZDSZ nem szakadhat szét.
Megjegyezte, hogy elődjével elkezdtek egy beszélgetést, megállapodásuk
eredményéről pedig majd akkor számol be, ha azt megkötötték.

Arra a felvetésre, hogy több egykori tagot visszahívott az
SZDSZ-be és közülük csak Bauer Tamás jelezte, elgondolkozik a visszatérésen,
Fodor Gábor közölte: tudja, hogy sokan, akik kiléptek az SZDSZ-ből, nem fognak
visszalépni, de akkor is szeretné őket a liberális párthoz kapcsolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik