Belföld

Emberekre zuhant egy fal Budapesten

Feltehetően nincs több sérült a fővárosi Tűzoltó utcai épület romjai alatt, a speciális mentők kereső kutyái ugyanis harmadik alkalommal sem jeleztek. A baleseteben egy munkás meghalt, egy pedig megsérült.

A Tűzoltó utcai épület tetőszerkezetét munkások bontották, amikor az épület belső fala eldőlt, és leszakította a függő folyosót, maga alá temetve több munkást. Nem tudni, hány ember dolgozott az épület bontásán a baleset bekövetkeztekor, mindössze az biztos, hogy egy ember életét vesztette, egy pedig súlyosan megsérült, őt a mentők kórházba szállították – közölte Bérczi László, a mentést irányító tűzoltóparancsnok.

A háromemeletes és pinceszintes épület előtt több tűzoltóautó várakozik, a védőruhában lévő szakemberek kötelekkel és alpinista technikával próbálják végezni a mentési munkálat, de hamarosan elvonulnak, ugyanis több sérültet nem találnak. Az épület életveszélyessé vált, a mentés befejezése után lezárják. A bontást és építést végző cég emberei azt mondták, hogy még a délelőtt folyamán egy statikus is megvizsgálta az épületet, és a bontási tervek alapján kijelölte, hogy milyen munkafolyamatok szerint végezzék a feladatot.

Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, hogy a ház bontását egy cég alvállalkozói végezték. A helyszínen nem találták az építésvezetőt, így azt sem tudni, hogy volt-e a baleset bekövetkeztekor olyan ember, aki irányította a munkálatokat. A helyszínen tartózkodnak a munkavédelmi felügyelőség szakemberei is, akik a tűzoltók elvonulása után azonnal megkezdik a helyszíni vizsgálatot.

A rendőrség a Tűzoltó utca egy részét teljesen lezárta a forgalom elől, így gyalogosok sem léphetnek az elzárt területre. Akik a közelben laknak, azok igazolványuk felmutatásaival térhetnek haza otthonaikba. A Márton utca és a Tűzoltó utca kereszteződésénél, pár méterre a baleset helyszínétől az újságírók és a fotósok számára kijelöltek egy helyet, ahonnan rálátni a bontandó épület utcafrontjára, így az is látható, ahogy a tűzoltók felszereléseiket már az autóikba pakolják.

A baleset hírére néhány katasztrófaturista is megjelent, őket a rendőrök többször megkérték, hogy távozzanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik