Belföld

Tagadja a gyilkosságot a móri per vádlottja

A vádirat ismertetésével, a vádlott vallomásának meghallgatásával, illetve kihallgatásával, valamint tanúk kihallgatásával megkezdődött a nyolc halálos áldozatot követelő móri per újabb fordulója.

W. Róbertet előre kitervelten, több emberen, társtettesként elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség. A vádlott csak részben ismerte el a bűnösségét, mint mondta, ott volt ugyan a bankrablás színhelyén, részt vett a bűncselekményben, de emberélet kioltásához nincs köze. A 35 éves vádlottat lábbilincsben, vezető szíjon, kommandósok kísérték a tárgyalóterembe, s a tárgyalás idején mellette és a terem ajtaja előtt is fegyveres őrök álltak.

W. Róbert tagadja, hogy ölt

A Soltész Miklós ügyész által előterjesztettek szerint W. Róbert, – aki 2000-ben került kapcsolatba a postásgyilkossággal is gyanúsított, s az előzetes letartóztatása során öngyilkosságot elkövetőt N. Lászlóval – május 9-én a móri bankfiókban két lövést adott le a bűncselekményt észlelő, azt megakadályozni akaró biztonsági őrre. Tettestársa ezután a földön fekvő emberre további négy lövést adott le.

W. Róbert a vádirat szerint festék spary-vel lefújta a biztonsági kamerát, kitette a bank bejárati ajtajára a technikai okok miatt zárva feliratú papírlapot, majd a biztonsági őréhez hasonló öltözékben az ajtó elé állva, elküldte a betérni akaró ügyfeleket, biztosítva, hogy tettestársa elvégezze a bűncselekményt.

Nem tudott semmiről?

Vallomása szerint N. László autóvásárlás ürügyén vitte magával Mórra, s csak a város közelében tudta meg, hogy bankrablásra készülnek. Próbálta lebeszélni a bűncselekményről N. Lászlót, de nem sikerült.

Mint mondta, ő rablás során mindvégig az előtérben maradt. Kétszer, háromszor sürgetően be is kiabált a társának, s bár a bankfiókból időnként puffanásokat, férfi, női hangokat, kiabálást hallott, csak este a híradóból tudta meg, igazából mi történt Móron.W. Róbert azzal zárta a vallomását, hogy nem ölt meg senkit, s ha tudta volna, hogy mi történik, megakadályozta volna.

A vallomást követően sor került a vádlott, majd a tanúk kihallgatására. A bíróság hét tanút idézett meg, egy kimentette magát. A tárgyalás kedden további tanúk kihallgatásával folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik